Mózes elsõ könyve (A teremtésrõl )

Ábrahám pedig vén élemedett ember vala, és az Úr mindenben Megáldotta vala Ábrahámot.

Monda azért Ábrahám az õ Háza öregebb Szolgájának, a ki õnéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom Alá!

Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok Leányai közûl, a kik között lakom.

Hanem elmégysz az én Hazámba, és az én Rokonságim közé és onnan vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.

Monda pedig õnéki a szolga: Hátha az a Leányzó nem akar velem eljõni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?

Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.

Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én Atyámnak Házából, és az én Rokonságimnak földérõl, a ki Szólt nékem, és megesküdött nékem Mondván: A te magodnak adom ezt a földet; Elbocsátja az õ Angyalát te elõtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.

Hogyha pedig nem akar a Leányzó teveled eljõni, ment lészesz az én esketésem Alól; csakhogy az én fiamat oda viszsza ne vidd.

Veté azért a szolga az õ kezét az õ Urának Ábrahámnak tompora Alá, és megesküvék néki e dolog felõl.

És võn a szolga Tíz tevét az õ Urának tevéi közûl, és Elindúla; (mert az Urának minden Gazdagsága az õ kezében vala). Felkele Tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor Városába.

És megpihenteté a tevéket a Városon kivûl egy Kútfõnél, este felé, mikor a Leányok vizet Meríteni Járnak.