Mózes elsõ könyve (A teremtésrõl )

Azután Megáldá Isten Noét és az õ fiait, és azt Mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.

És féljen és rettegjen tõletek a földnek minden állatja és az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;

Minden Mozgó állat, a mely él, legyen nektek eledelûl; a mint a zöld fûvet, nektek adtam mindazokat.

Csak a Húst az õt Elevenítõ vérrel meg ne egyétek.

De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, Számon kérem; Számon kérem minden állattól, azonképen az embertõl, kinek-kinek Atyjafiától Számon kérem az ember életét.

A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.

Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon.

És Szóla az Isten Noénak és vele az õ fiainak, Mondván:

Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti Utánnatok.

És minden élõ állattal, mely veletek van: Madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; Mindattól kezdve a mi a Bárkából kijött, a földnek minden Vadjáig.

Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha Ezután el nem vész Özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé Özönvíz a földnek elvesztésére.

És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök idõkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élõ állat között, mely ti veletek van:

Az én ívemet helyeztetem a felhõkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.

És lészen, hogy mikor felhõvel Borítom be a földet, Meglátszik az iv a felhõben,

És megemlékezem az én szövetségemrõl, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testbõl Való élõ állat között; és nem lesz többé a Víz özönné minden testnek elvesztésére.

Azért legyen Tehát az ív a felhõben, hogy Lássam azt és megemlékezzem az Örökkévaló szövetségrõl Isten között és minden testbõl Való élõ állat között, mely a földön van.

És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van.

Valának pedig Noé fiai, kik a Bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja.

Ezek Hárman a Noé fiai s ezektõl népesedék meg az egész föld.

Noé pedig Földmívelõ kezdé lenni, és szõlõt ültete.

És ivék a Borból, s megrészegedék, és meztelenen vala Sátra közepén.

Khám pedig, Kanaánnak atyja, Meglátá az õ Atyjának Mezítelenségét, és Hírûl Adá künnlevõ két testvérének.

Akkor Sém és Jáfet Ruhát Ragadván, azt mindketten Vállokra veték, és Háttal menve Takarák be atyjok Mezítelenségét; s arczczal Hátra meg sem Láták atyjok Mezítelenségét.

Hogy felserkene Noé Mámorából, és Megtudá a mit vele az õ kissebbik fia cselekedett vala:

Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák Szolgája legyen atyjafiai közt.

Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen Szolgája Kanaán!

Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek Sátraiban; légyen néki Szolgája a Kanaán!

Éle pedig Noé az Özönvíz Után Háromszáz ötven esztendeig.

És vala Noé egész életének ideje Kilenczszáz ötven esztendõ; és meghala. Khám és Jáfet nemzetsége.