Zsoltárok könyve

Az éneklõmesternek, Dávid Zsoltára. Uram, Megvizsgáltál engem, és ismersz.

Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat.

Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat Jól tudod.

Mikor még nyelvemen sincs a Szó, Immár egészen érted azt, Uram!

Elõl és Hátul Körûlzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.

Csodálatos elõttem e Tudás, Magasságos, nem érthetem azt.

Hová menjek a te lelked elõl, és a te Orczád elõl Hová fussak?

Ha a mennybe Hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

Ha a hajnal Szárnyaira kelnék, és a tenger Túlsó szélére Szállanék:

Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.

Ha azt mondom: A sötétség biztosan Elborít engem és a Világosság körülöttem éjszaka lesz,

A sötétség nem Borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a Világosság.

Bizony te alkottad veséimet, te Takargattál engem Anyám méhében.

Magasztallak, hogy Csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és Jól tudja ezt az én lelkem.

Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban Formáltattam és Idomíttattam, mintegy a föld mélyében.

Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken Formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közûlök.

És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak Summája!

Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.

Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tõlem!

A kik Gonoszúl Szólnak felõled, és nevedet Hiába veszik fel, a te ellenségeid.

Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened Lázadókat ne útáljam-é?

Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek!

Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg Szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!

És Lásd meg, ha van-e Nálam a Gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az Örökkévalóság útján!