Zsoltárok könyve
142. zsoltár
Dávid Tanítása; Imádság a barlangban létekor. Fenszóval Hívom az Urat, Fenszóval könyörgök az Úrhoz.
Kiöntöm elõtte panaszomat, Kitárom elõtte Nyomorúságomat,
Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen Járok, tõrt Hánytak elém.
Tekints jobbra és Lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen Számomra menedék; senki sem Tudakozódik felõlem.
Hívlak téged, oh Uram, s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élõknek földén;
Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak Nálamnál!
Vezesd ki lelkemet a börtönbõl, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körûl, mikor Jól teszel majd velem.