Zsoltárok könyve

Dávidé. Áldott az Úr, az én Kõváram, a ki Hadakozásra Tanítja kezemet, s viadalra az én ujjaimat.

Jóltevõm és Megoltalmazóm, Mentõváram és Szabadítóm nékem; paizsom, és az, a kiben én Bízom: õ veti Alám népemet.

Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felõle, és az embernek fia, hogy gondod van Reá?!

Olyan az ember, mint a lehellet; napjai, mint az átfutó árnyék.

Uram, Hajlítsd meg egeidet és Szállj Alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!

Lövelj Villámot és Hányd szerte õket; Bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket.

Nyújtsd le kezeidet a Magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekbõl, az idegen-fiak kezébõl;

A kiknek Szájok Hazugságot beszél, s jobb kezök a Hamisság jobb keze.

Isten! Új éneket éneklek néked; Tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged;

Ki Segítséget ád a Királyoknak, s megmenti Dávidot, az õ Szolgáját a gonosz Szablyától.

Ragadj ki és ments meg engem az idegen-fiak kezébõl, a kiknek Szájok Hazugságot beszél, s jobbkezök a Hamisság jobbkeze.

Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a Plánták, Nagyokká nõve Ifjú korukban; Leányaink, mint a templom Mintájára kifaragott oszlopok.

Legyenek telve Tárházaink, eledelt eledelre Szolgáltassanak; juhaink Százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelõinken.

Ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem Kirohanás, sem Kiáltozás ne legyen a mi Utczáinkon.

Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az õ Istene.