Mózes második könyve (A zsidóknak Égyiptomból kijövetelérõl )

És Elindúlának Élimbõl és érkezék Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin Pusztájába, mely Élim között és Sinai között van, a Második Hónapnak tizenötödik Napján, Égyiptom földérõl Való kijövetelök Után.

És Zúgolódék Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a Pusztában.

S Mondának nékik Izráel fiai: Bár megholtunk volna az Úr keze által Égyiptom földén, a mikor a Húsos fazék mellett ûlünk vala, a mikor Jól lakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a Pusztába, hogy mind e Sokaságot éhséggel öljétek meg.

És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esõképen Bocsátok néktek kenyeret az égbõl; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra Valót, hogy Megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint Járni, vagy nem?

A hatodik napon pedig úgy lesz, hogy mikor Elkészítik a mit bevisznek, az kétannyi lesz, mint a mennyit naponként szedegettek.

És monda Mózes és Áron Izráel minden fianak: Estve Megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Égyiptom földérõl;

Reggel pedig Meglátjátok az Úr dicsõségét; mert meghallotta a ti Zúgolódástokat az Úr ellen. De mik vagyunk mi, hogy mi ellenünk Zúgolódtok?

És monda Mózes: Estve Húst ád az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy Jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti Zúgolódástokat, melylyel ellene Zúgolódtatok. De mik vagyunk mi? Nem mi ellenünk van a ti Zúgolódástok, hanem az Úr ellen.

Áronnak pedig monda Mózes: Mondd meg az Izráel fiai egész gyülekezetének: Járuljatok az Úr elé; mert meghallotta a ti Zúgolódástokat:

És lõn, mikor beszéle Áron az Izráel fiai egész gyülekezetének, a puszta felé Fordulának, és ímé az Úr dicsõsége megjelenék a felhõben.

És Szóla az Úr Mózesnek, Mondván:

Hallottam az Izráel fiainak Zúgolódását, Szólj nékik Mondván: Estennen Húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok Jól és Megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istentek.

És lõn, hogy estve fürjek jövének fel és ellepék a Tábort, reggel pedig Harmatszállás lõn a Tábor körûl.

Mikor pedig a Harmatszállás megszûnék, ímé a Pusztának Színén Apró gömbölyegek Valának, Aprók mint a dara a földön.

A mint Megláták az Izráel fiai, Mondának Egymásnak: Mán ez! mert nem Tudják vala mi az. Mózes pedig monda nékik: Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelûl.

Az Úr parancsolata pedig ez: Szedjen Abból kiki a mennyit megehetik; fejenként egy ómert, a Hozzátok Tartozók Száma szerint szedjen kiki azok részére, a kik az õ Sátorában vannak.

És aképen cselekedének az Izráel fiai és szedének ki többet, ki kevesebbet.

Azután megmérik vala ómerrel, és annak a ki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, a ki kevesebbet szedett, nem vala Fogyatkozása; kiki anynyit szedett, a mennyit megehetik vala.

Azt is Mondá nékik Mózes: Senki ne hagyjon Abból reggelre.

De nem Hallgatának Mózesre, mert némelyek Hagyának Abból reggelre; és megférgesedék s megbüszhödék. Mózes pedig megharagudék Reájok.

Szedék pedig azt reggelenként, kiki a mennyit megehetik vala, mert ha a nap felmelegedett, elolvad vala.

A hatodik napon pedig két annyi kenyeret szednek vala, két ómerrel egyre-egyre. Eljövének pedig a gyülekezet fejedelmei Mindnyájan és Tudtára Adák azt Mózesnek.

Õ pedig monda nékik: Ez az, a mit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; a mit sütni akartok, süssétek meg, és a mit fõzni akartok, fõzzétek meg; a mi pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre.

És eltevék azt reggelre, a szerint a mint Mózes parancsolta vala, és nem büszhödék meg s féreg sem vala benne.

És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Úrnak szombatja van; ma nem Találjátok azt a mezõn.

Hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz.

És lõn hetednapon: kimenének a nép közûl, hogy szedjenek, de nem Találának.

És monda az Úr Mózesnek: Meddig nem Akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet?

Lássátok meg! az Úr adta néktek a szombatot; azért ád õ néktek hatodnapon két napra Való kenyeret. Maradjatok veszteg, kiki a maga helyén; senki se menjen ki az õ helyébõl a hetedik napon.

És nyugoszik vala a nép a hetedik napon.

Az Izráel Háza pedig Mánnak nevezé azt: olyan vala az mint a Kóriándrom magva, fehér; és íze, mint a mézes Pogácsáé.

És monda Mózes: Ezt parancsolja az Úr: Egy teljes ómernyit tartsatok meg Abból maradékaitok Számára, hogy Lássák a kenyeret, a melylyel étettelek titeket a Pusztában, mikor kihoztalak titeket Égyiptom földérõl.

Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék maradékaitok Számára.

A mint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a Bizonyságtétel Ládája elé, hogy megtartassék.

Az Izráel fiai pedig negyven esztendõn át evék a Mánt, Míg Lakó földre Jutának; Mánt evének mind addig, Míg a Kanaán földének Határához Jutának.

Az ómer pedig az Éfának tizedrésze.