Bölcs Salamonnak példabeszédei

Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolatimat rejtsd el Magadnál.

Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én Tanításomat mint a szemed fényét.

Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat Szíved Táblájára.

Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,

Hogy megõrizzen téged a nem Hozzád Tartozó Asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.

Mert Házam Ablakán, a Rács mögûl néztem,

És Láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,

A ki az Utczán Jár, annak szeglete mellett, a Házához menõ úton lépeget,

Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.

És ímé, egy asszony eleibe jõ, Paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.

Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek Házában nem maradhatnak meg az õ Lábai.

Néha az Utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.

És Megragadá õt és Megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:

Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg Fogadásaimat.

Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te Orczádat, és Reád Találtam!

Paplanokkal megvetettem Nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel.

Beillatoztam ágyamat Mirhával, áloessel és fahéjjal.

No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig, a szeretetben; Vígadjunk szerelmeskedésekkel.

Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.

Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.

És elhiteté õt az õ mesterkedéseinek Sokaságával, ajkainak hizelkedésével Elragadá õt.

Utána megy; mint az ökör a Vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak Fenyítõ Békóba;

Mígnem átjárja a Nyíl az õ Máját. Miképen siet a Madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.

Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én Számnak beszédeire.

Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.

Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik Attól megölettek.

Sírba Vívõ út az õ Háza, a mely levisz a Halálnak Hajlékába.