Salamon Énekek éneke
Énekek Éneke, 8. rész
Vajha lennél nékem én Atyámfia, ki az én Anyámnak emlõjét szopta, hogy téged kivûl Találván Megcsókolnálak; még sem útálnának meg engem.
Elvinnélek, bevinnélek Anyámnak Házába, te Oktatgatnál engem, én meg borral Itatnálak, fûszeressel, Gránátalma borral.
Az õ balkeze az én fejem alatt, és jobbkezével megölel engem.
Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek Leányai, miért költenétek és miért serkentenétek fel a szerelmet, Mígnem õ akarja?
Kicsoda ez a ki feljõ a Pusztából, a ki az õ szerelmeséghez Támaszkodik? Az almafa alatt költöttelek fel téged, ott szült téged a te Anyád, ott szült téged a te szülõd!
Tégy engem mintegy pecsétet a te Szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erõs a szeretet, mint a Halál, kemény mint a Sír a Buzgó szerelem; Lángjai tûznek Lángjai, az Úrnak Lángjai.
Sok vizek el nem Olthatnák e szeretetet; a Folyóvizek sem Boríthatnák azt el, ha az ember minden Házabeli Marháját Adná is e szeretetért, mégis megvetnék azt.
Kicsiny Húgunk van nékünk, a kinek nincsen még emlõje; mit cselekedjünk a mi Húgunk felõl, a napon, melyen Arról Szót tesznek?
Ha õ kõfal, Építünk azon ezüstbõl Palotát; ha pedig Ajtó õ, elrekesztjük õt czédrus-Deszkával.
Mikor én olyan leszek, mint a kõfal, és az én emlõim, mint a tornyok; akkor olyan leszek õ elõtte, mint a ki békességet nyer.
Szõlõje volt Salamonnak Baálhamonban, adta az õ szõlejét a Pásztoroknak, kiki annak gyümölcséért hoz ezer-ezer ezüst siklust.
Az én szõlõmre, mely én Reám néz, nékem gondom lesz: az ezer siklus, Salamon, tiéd legyen, a Kétszáz annak gyümölcsének õrizõié.
Oh te, a ki lakol a kertekben! A te Társaid a te Szódra figyelmeznek; hadd halljam én is.
Fuss én szerelmesem, és légy Hasonló a vadkecskéhez, vagy a szarvasnak Fiához, a Drága füveknek hegyein!
