Mózes elsõ könyve (A teremtésrõl )
Mózes I. könyve, 19. rész
Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma Kapujában ûl vala, és a mint Meglátá õket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre Borúla.
És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti Szolgátok Házához, és Háljatok ott, és Mossátok meg Lábaitokat; reggel Korán felkelhettek és Indúlhattok útatokra. Azok pedig Mondának: Nem, hanem az útczán Hálunk meg.
De nagyon Unszolá õket, és betérének Hozzá, és bemenének az õ Házába; õ pedig szerze nékik vendégséget, és Pogácsát is süte, és evének.
Lefekvésök elõtt a Város férfiai, Sodoma férfiai körûlvevék a Házat, ifja, örege, mind az egész község egytõl egyig.
És Szólíták Lótot, Mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te Hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi Hozzánk, hadd ismerjük õket.
És kiméne Lót õ Hozzájok az Ajtó eleibe, és Bezárá maga Után az Ajtót.
És monda: Kérlek Atyámfiai, ne cselekedjetek Gonoszságot.
Ímé van énnékem két Leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti Hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne Csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka Alá jöttenek.
Azok pedig Mondának: Eredj el innen. Ismét Mondának: Ez egy maga Nálunk a jövevény s õ szabja a törvényt? Majd Gonoszbúl cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És Reá Rohanának a Férfiúra, Lótra, felette igen, és azon Valának, hogy betörik az Ajtót.
De Kinyújták azok a férfiak kezeiket, és Bevonák Lótot magokhoz a Házba és Bezárák az Ajtót.
Az embereket pedig, kik a Ház ajtaja elõtt Valának, Vaksággal verék meg kicsinytõl nagyig, annyira, hogy Elfáradának az Ajtó keresésében.
És Mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt Hozzád Tartozó? võdet, fiaidat és Leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a Városban, vidd ki e helybõl.
Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek Kiáltása nagyra nõtt az Úr elõtt; és az Úr küldött minket, hogy Elveszítsük ezt.
Kiméne azért Lót, és Szóla az õ võinek, kik az õ Leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helybõl, mert elveszti az Úr e Várost; de az õ võinek úgy tetszék, mintha Tréfálna.
És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, Mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevõ két Leányodat, hogy el ne veszsz a Városnak bûne miatt.
Mikor pedig késedelmeskedék, Megragadák a férfiak az õ kezét és az õ feleségének kezét és két Leánya kezét, az Úrnak Iránta Való Irgalmából, és kivivék õt: és ott Hagyák a Városon kivûl.
És lõn mikor kivivék õket, monda az egyik: Mentsd meg a te életedet, Hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.
És monda Lót nékik: Ne oh Uram!
Ímé a te Szolgád kegyelmet Talált te elõtted, és nagy a te Irgalmasságod, melyet Mutattál Irántam, hogy életemet megtartottad: de én nem menekûlhetek a hegyre, nehogy Utólérjen a veszedelem, és meghaljak.
Ímhol az a Város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekûljek kérlek oda, Lám kicsiny az; és én életben maradok.
Monda azért néki: Ím tekintek Rád e dologban is, és nem Pusztítom el a Várost, a melyrõl Szólottál.
Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, Míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a Városnak nevét Czóárnak.
A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.
És elsûlyeszté ama Városokat, és azt az egész vidéket, és a Városok minden lakosait, és a föld növényeit is.
És Hátra tekinte az õ felesége, és Sóbálványnyá lõn.
Ábrahám pedig reggel arra a helyre Indúla, a hol az Úr Színe elõtt állott vala.
És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és Látá, és ímé Felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.
És lõn mikor elveszté Isten annak a környéknek Városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelembõl, mikor elsûlyeszté a Városokat, a melyekben lakott vala Lót.
Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az õ két Leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék Tehát egy barlangban õ és az õ két Leánya.
És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi Atyánk megvénhedett, és nincsen a földön Férfiú, a ki mi Hozzánk bejöhetne az egész föld Szokása szerint.
Jer, adjunk bort inni a mi Atyánknak, és Háljunk õ vele, és Támaszszunk magot a mi Atyánktól.
Adának azért inni bort az õ atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és Hála az õ Atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.
És lõn Másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én Háltam Atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, Hálj vele, és Támaszszunk magot a mi Atyánktól.
Adának azért azon éjszaka is az õ atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele Hála; õ pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.
És teherbe esének Lót Leányai mindketten az õ Atyjoktól.
És szûle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták atyja mind e mai napig.
A kisebbik is fiat szûle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az Ammoniták atyja mind e mai napig.