Sámuel második könyve
1. rész
És lõn Saul Halála Után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyõzésébõl, és Dávid két napig Siklágban idõzött:
Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a Táborból Saultól, és az õ Ruhái megszaggatva Valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és Meghajtá Magát.
Monda pedig néki Dávid: Honnét jösz? Felele néki: Az Izráel Táborából szaladék el.
Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lõn a dolog? Õ pedig felele. Megfutamodék a nép a Harczból, és a nép közûl nagy Sokaság esett el, és Meghalának. Sõt Saul is és Jonathán az õ fia Meghalának.
Dávid pedig Mondá az Ifjúnak, ki néki ezt elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az õ fia?
Felele az Ifjú, ki a Hírt hozta: Történetbõl felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az õ Dárdájára Támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok Utólérék õtet.
Hátratekintvén pedig Saul Megláta engem és Szólíta, és mondék: Ímhol vagyok én.
Monda pedig nékem: Ki vagy te? Felelék néki: Amálekita vagyok.
Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van.
Annakokáért én mellé állván, megölém õtet, mert tudtam, hogy meg nem él, Miután elesett, és Elhozám a Koronát, mely az õ fején vala, és az aranypereczet, mely az õ Karján volt, és azokat ímé ide hoztam az én uramnak.
Akkor Megragadá Dávid a maga Ruháit és Megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik õ vele Valának.
És nagy Zokogással Sírának, és bõjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az õ Fián, és az Úrnak népén és Izráelnek Házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.
És monda Dávid az Ifjúnak, a ki ezt elbeszélé néki: Honnét Való vagy te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok.
Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére?
És Szólíta Dávid egyet az õ Szolgái közûl, kinek monda: Jõjj elõ és öld meg õt. Ki általüté azt, és meghala.
És monda néki Dávid: A te véred legyen a te fejeden: mert a tennen nyelved Vallása Bizonyságot tesz ellened, Mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét.
És keservesen Síra Dávid ilyen Sírással, Saulon és Jonathánon, az õ Fián.
És monda (íjdal ez, hogy Megtanulják Juda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe):
Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hõsök!
Meg ne Mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon Utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok Leányai, és ne ujjongjanak a körûlmetéletlenek Leányai.
Gilboa hegyei, se harmat, se esõ ti Reátok ne Szálljon, és mezõtök ne teremjen semmi áldozatra Valót; mert ott Hányatott el az erõs vitézek paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal.
A megöletteknek vérétõl és a hõsöknek kövérétõl Jonathán Kézíve Hátra nem tért, és a Saul fegyvere Hiába nem Járt.
Sault és Jonathánt, a kik Egymást szerették és kedvelték Míg éltek, a Halál sem Szakította el; a saskeselyûknél gyorsabbak és az Oroszlánoknál erõsebbek Valának.
Izráel Leányai! Sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörûn, és aranynyal Ékesíté fel Ruhátokat.
Oh, hogy elhullottak a hõsök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!
Sajnállak testvérem Jonathán, kedves Valál nékem nagyon, Hozzám Való szereteted Csudálatra Méltóbb volt az asszonyok szerelménél.
Oh, hogy elhullottak a hõsök! És elvesztek a hadi Szerszámok!
