Sámuel második könyve
Sámuel II. könyve, 16. rész
Mikor pedig Dávid egy kevéssé Alább ment a hegy tetejérõl, eleibe jöve Siba, a Mefibóset Szolgája, két megnyergelt Szamárral, melyeken Kétszáz kenyér és Száz kötés Aszúszõlõ és Száz Csomó füge és egy tömlõ bor vala.
És monda a Király Sibának: Mit akarsz ezzel? Felele Siba: A szamarak a Király Háznépéé legyenek, hogy rajtok Járjanak; a kenyér pedig és a füge, hogy a Szolgák megegyék, és a bor, hogy igyék, a ki Megfárad a Pusztában.
És monda a Király: Hol van most a te uradnak fia? Felele Siba a Királynak: Ímé Jeruzsálemben marada, mert azt mondja: Visszaadja ma nékem Izráel Háznépe az én Atyámnak Országát.
És monda a Király Sibának: Ímé minden a tied legyen, valamije volt Mefibósetnek. Monda akkor Siba: Meghajtom magamat; vajha kegyelmet Találnék elõtted, óh uram Király!
Elméne Azután Dávid Király Bahurimig, és ímé onnan egy férfi jöve ki a Saul nemzetségébõl Való, kinek neve Sémei vala, Gérának fia, és kijövén szidalmazza vala õket.
És kõvel Hajigálá Dávidot és Dávid Királynak minden Szolgáit, Jóllehet az egész nép és az erõs férfiak Mindnyájan az õ jobb és balkeze felõl Valának
És így Szóla Sémei Szitkozódása közben: Eredj, eredj te Vérszopó és istentelen ember!
Megfizet most az Úr néked Saul egész Házanépének véréért, a ki helyett te uralkodol; és adta az Úr az Országot a te fiadnak, Absolonnak: és ímé te Nyomorúságban vagy, mert Vérszopó ember vagy!
Monda pedig Abisai, Sérujának fia, a Királynak: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a Királyt? Majd én elmegyek és fejét veszem.
Monda pedig a Király: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai? Hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta néki: Szidalmazzad Dávidot; és ki mondhatja néki: Miért Míveled ezt?
És monda Dávid Abisainak és minden Szolgáinak: Ímé az én fiam, ki az én ágyékomból Származott, kergeti az én életemet: hogyne cselekedné Tehát e Benjáminita? Hagyjatok békét néki, hadd szidalmazzon; mert az Úr mondotta néki.
Netalán Reá tekint az Úr az én Nyomorúságomra, és Jóval fizet még ma nékem az Úr az õ átka helyett.
És megy vala Dávid és az õ népe az úton, Sémei pedig a hegyoldalon átellenében menvén, mentében átkozódik és köveket Hajigál vala õ ellenébe, és port Hány vala.
Eljuta Annakutána a Király és az egész nép, mely vele vala, Ajefimbe, és ott megnyugovék.
Absolon pedig és az egész nép, Izráelnek férfiai, bemenének Jeruzsálembe, és Akhitófel is õ vele.
Mikor pedig az Árkeából vala Khúsai, a Dávid Barátja bement Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak: Éljen a Király, éljen a Király!
És monda Absolon Khúsainak: Ez-é a Barátod Iránti szereteted? Miért nem mentél el Barátoddal?
Felele Khúsai Absolonnak: Nem, hanem a kit az Úr és ez a nép Választ, és az Izráelnek minden fiai: azé leszek és azzal maradok.
Azután ugyan kinek Szolgálnék örömestebb, mint az én Barátom Fiának? A mint Szolgáltam a te Atyádnak, szintén olyan leszek te Hozzád is.
Monda pedig Absolon Akhitófelnek: Adjatok Tanácsot, mit cselekedjünk?
Felele Akhitófel Absolonnak: Menj be a te Atyádnak ágyasaihoz, a kiket itthon hagyott, hogy õriznék a Házat: és megérti az egész Izráel, hogy a te Atyád elõtt gyûlöltté tetted magadat, és Annál Inkább megerõsödnek mindazoknak kezeik, a kik melletted vannak.
Sátort Vonának azért Absolonnak a tetõn, és beméne Absolon az õ Atyjának ágyasaihoz, az egész Izráelnek szeme Láttára.
És Akhitófel Tanácsa, melyet adott, olyannak tekintetett abban az idõben, mintha valaki az Isten Szavát kérdezte volna; olyan volt Akhitófelnek minden Tanácsa mind Dávid elõtt, mind Absolon elõtt.
