Sámuel második könyve

Monda azért Akhitófel Absolonnak: Engedj Kiválasztanom tizenkétezer embert, hogy felkeljek, és üldözzem Dávidot ez éjjel.

És Megtámadom õt, Míg Fáradt és erõtlen kezû; megrettentem õt, és megfutamodik az egész nép, mely vele van; és a Királyt Magát megölöm.

És visszavezetem te Hozzád az egész népet, mert az egésznek visszatérése Attól a Férfiútól függ, a kit te üldözöl; és akkor az egész nép békességben lesz.

Igen tetszék e beszéd Absolonnak és Izráel minden véneinek.

És monda Absolon: Hívják ide mégis az Arkeabeli Khúsait is, és hallgassuk meg, mit Szól õ is.

És mikor megérkezék Khúsai Absolonhoz, monda néki Absolon ilyenképen: Akhitófel ilyen Tanácsot ád, megfogadjuk-é az õ Szavát, vagy ne? Szólj Hozzá.

Monda akkor Khúsai Absolonnak: Nem Jó Tanács az, a melyet Akhitófel ez egyszer adott.

És monda Khúsai: Tudod magad, hogy a te Atyád és az õ emberei igen erõs vitézek és igen elkeseredett Szívûek, mint a kölykeitõl megfosztott medve a mezõn. Annakfelette a te Atyád igen Hadakozó ember, ki nem alszik a néppel együtt.

Ilyenkor õ valami barlangban lappang, vagy valami Más helyen, és meglehet, hogy Mindjárt kezdetben elesvén némelyek közülök, valaki meghallja, és azt kezdi mondani: Megveretett az Absolon népe.

És még az erõs vitéz is, kinek Szíve olyan, mint az Oroszlánnak Szíve, igen megrémül; mert az egész Izráel tudja, hogy a te Atyád igen erõs vitéz, és azok is, a kik vele vannak, erõs vitézek.

Én azért azt Tanácsolom, hogy gyûjtsd magadhoz az egész Izráelt Dántól fogva mind Bersebáig, oly Számban, mint a tenger Partján Való föveny; és magad is menj el a hadba.

Akkor Aztán Támadjuk meg õt azon a helyen, a hol Található, és úgy lepjük meg õt, miként a harmat a földre esik, hogy se közüle, se azok közûl, a kik vele vannak, egy se maradjon meg.

Ha pedig Városba szaladna, mind az egész Izráel köteleket Húzzon a Város körûl, és vonjuk azt a patakba, hogy még csak egy kövecskét se Találjanak ott.

És monda Absolon és Izráelnek minden férfia: Jobb az Arkeabeli Khúsainak Tanácsa az Akhitófel Tanácsánál. Az Úr parancsolta vala pedig, hogy az Akhitófel Tanácsa elvettessék, mely Jó vala, hogy veszedelmet hozzon az Úr Absolonra.

Monda pedig Khúsai Sádók és Abjátár papoknak: Ilyen s ilyen Tanácsot adott Akhitófel Absolonnak és Izráel véneinek; én pedig ilyen s ilyen Tanácsot adtam.

Azért sietve küldjetek el, és izenjétek meg Dávidnak ilyen Szóval: Ne maradj ez éjjel a Pusztának mezején, hanem Inkább menj át, hogy valamiképen el ne nyelettessék a Király és az egész nép, mely vele van.

Jonathán pedig és Akhimás a Rógel Forrásánál állanak vala, a Hová méne egy Leányzó, ki Megmondá ezeket nékik, és õk elmenvén, Megmondák Dávid Királynak, mert nem Akarják vala magokat megmutatni, bemenvén a Városba.

Meglátá Mindazáltal õket egy szolga, és Megmondá Absolonnak: Elmenének azért õk ketten sietséggel, és menének egy ember Házába Bahurim Városában, kinek Tornáczában volt egy Kút, és oda Szállának Alá.

Menének pedig az Absolon Szolgái az asszonyhoz a Házba, és Mondának: Hol van Akhimás és Jonathán? Felele nékik az asszony: Általgázolának a patakon. És keresék õket, de mivel nem Találták, visszatérének Jeruzsálembe.

Mikor pedig elmentek, kijövének a Kútból, és elmenvén, Megmondák ezeket Dávid Királynak, és Mondának Dávidnak: Keljetek fel és menjetek által gyorsan a vizen; mert ilyen Tanácsot adott ti ellenetek Akhitófel.

Felkele azért Dávid és mind a vele Való nép, és általkelének a Jordánon, Míg megvirrada; egy sem Hiányzék, a ki által nem ment volna a Jordánon.

Látván pedig Akhitófel, hogy az õ Tanácsát nem Hajtották végre: megnyergelé Szamarát, és felkelvén elméne Házához, az õ Városába; és elrendelvén Házanépének Dolgát, Megfojtá Magát, és meghala; és eltemetteték az õ Atyjának Sírjába.

És midõn Dávid Mahanáimba érkezett, átkele Absolon a Jordánon, õ és Izráelnek férfiai Mindnyájan õ vele.

És Amasát tevé Absolon fõvezérré a sereg felett Joáb helyett. Amasa pedig egy férfi fia vala, a kinek a neve az Izráelita Jithra vala, a ki beméne Abigailhoz, a Náhás Leányához, ki Sérujának, a Joáb Anyjának nõvére vala.

És Tábort Jára Izráel és Absolon a Gileád földén.

Lõn pedig, hogy mikor Dávid Mahanáimba jutott, ímé Sóbi, az Ammoniták Városából, Rabbából Való Náhásnak fia, és a Ló-Debár Városból Való Ammielnek fia, Mákir, és a Gileád Tartományában, Rógelimban Lakozó Barzillai.

Ágynemût, medenczéket és cserépedényeket, Búzát, árpát, lisztet, pergelt Búzát, babot, lencsét, pergelt árpát.

Mézet, vajat, juhot, ünõsajtokat Hozának Dávidnak és az õ vele Való népnek eleségûl. Mert az Gondolják vala magokban: A nép éhes, Fáradt és eltikkadt a Pusztában.