Sámuel második könyve

Megszámlálá pedig Dávid a népet, a mely vele vala, s ezredeseket és Századosokat rendele föléjök.

És Hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb keze alatt, és harmadrészét Séruja Fiának, Abisainak, Joáb Atyjának keze alatt, harmadrészét pedig Bízá a Gitteus Ittai kezére. És monda a népnek a Király: Bizony én magam is elmegyek veletek.

De a nép monda: Ne jõjj; mert ha Netalán mi megfutamodunk is, velünk nem gondolnak, és ha felerészben meghalunk is, velünk semmit sem gondolnak; de te teszesz annyit, mint mi Tízezeren: jobb azért, hogy te a Városból légy nékünk Segítségûl.

Monda azért nékik a Király: A mi néktek Jónak tetszik, én azt Mívelem. Megálla azért a Király a kapuban, és az egész sereg megy vala ki Százanként és ezerenként.

Parancsola pedig a Király Joábnak, Abisainak és Ittainak, Mondván: Az én fiammal, Absolonnal én érettem kiméletesen Bánjatok; Hallá pedig ezt mind az egész had, mikor a Király mindenik vezérnek parancsolta Absolon felõl.

Kiméne azért a nép a mezõre, az Izráel ellenébe, és megütközének az Efraim erdejénél.

És megvereték ott az Izráel népe a Dávid Szolgái által, és nagy veszteség volt azon a napon, mintegy Húszezer emberé.

És kiterjedt a harcz az egész vidékre, és a nép közûl sokkal többet emészte meg az erdõ, mint a fegyver azon a napon.

És Találkozék Absolon Dávid Szolgáira; Absolon pedig egy öszvéren ül vala. És beméne az öszvér a nagy Cserfák sürû ágai Alá, hol fennakadt fejénél fogva egy Cserfán, függvén az ég és a föld között, az öszvér pedig elszaladt Alóla.

Kit mikor egy ember Meglátott, Hírül Adá Joábnak, és monda: Ímé, Láttam Absolont egy Cserfán függeni.

Monda pedig Joáb az embernek, a ki megmondotta vala néki: Ímé Láttad és miért nem ütötted le ott õt a földre? Az én dolgom lett volna Azután, hogy Megajándékozzalak Tíz ezüst siklussal és egy övvel.

Monda az ember Joábnak: Ha Mindjárt ezer ezüstpénzt Adnál is kezembe, nem ölném meg a Király Fiát; mert a mi fülünk Hallására Parancsolá a Király néked, Abisainak és Ittainak, ezt Mondván: Kíméljétek, Bárki legyen, az Ifjút, Absolont.

Vagy ha orozva törtem volna életére-mivel a Király elõtt semmi sem marad titokban-magad is ellenem Támadtál volna.

Monda azért Joáb: Nem akarok elõtted késedelmezni; és võn Három nyilat kezébe és Absolonnak Szívébe lövé, minthogy még élt a Cserfán.

Körûlfogák akkor a Joáb Fegyverhordozó Szolgái Tízen, és általverék Absolont, és megölék õt.

Megfúvatá Azután a Trombitát Joáb, és megtére a nép Izráelnek ûzésébõl, mert Kímélni Akará Joáb a népet.

Absolont pedig felvevék, és veték õt az erdõn egy nagy verembe, és igen nagy Rakás követ Hányának Reá. És az egész Izráel elmeneküle, kiki az õ Sátorába.

Absolon pedig vett és még életében emelt Magának emlékoszlopot, a mely a Király völgyében van. Mert ezt mondja vala: Nincsen nékem oly fiam, a kin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezé; és az Absolon Oszlopának Hívattatik mind e mai napig.

Monda pedig Akhimás, Sádók fia: Majd elfutok, és megmondom a Királynak, hogy Megszabadította õt az Úr az õ ellenségeinek kezébõl.

És monda néki Joáb: Ne légy ma Hírmondó, hanem holnap mondd meg a Hírt, ma pedig ne mondd meg; mivelhogy a Király fia meghalt.

Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mondd meg a Királynak, a mit Láttál; és Meghajtá Magát Kúsi Joáb elõtt és elszaladt.

És Szóla ismét Akhimás, Sádók fia, és monda Joábnak: Bármint legyen, hadd fussak el én is Kúsi Után! Monda Joáb: Miért Futnál fiam; nem néked Való ez a Hírmondás?!

Bármint legyen, hadd fussak el mégis! Õ pedig monda néki: Ám fuss el. Elfuta azért Akhimás a Síkon Való úton, és megelõzé Kúsit.

Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az õrálló felméne a kapu tetejére, a kõfalra, és felemelvén szemeit, Látá, hogy egy ember igen fut egyedûl.

Kiálta azért az õrálló, és Megmondá a Királynak, és monda a Király: Ha egyedûl jõ, Hír van az õ Szájában. Amaz pedig mind közelebb jöve.

Látá pedig az õrálló, hogy Másik ember is fut, és Lekiálta az õrálló a Kapunállónak, Mondván: Ímé Más ember is fut egyedûl. Akkor monda a Király: Az is Hírmondó.

Monda ismét az õrálló: A mint Látom, az elsõnek olyan a Futása, mint Akhimásnak, a Sádók Fiának; és monda a Király: Jó ember az, és Jó Hírrel jõ.

Kiáltván azért Akhimás, monda a Királynak: Békesség! És Meghajtá Magát arczczal a földre a Király elõtt, és monda: Áldott az Úr, a te Istened, ki kezedbe adta az embereket, kik felemelték kezeiket az én uram ellen, a Király ellen.

Monda akkor a Király: Hogy van Absolon fiam? Felele Akhimás: Látám a nagy sereglést, mikor elküldé Joáb a Király Szolgáját és a te Szolgádat; de nem tudom, mi történt.

És monda a Király: Eredj tova, és állj meg ott; félreméne azért, és Megálla ott.

E közben Kúsi is megérkezett, és monda Kúsi: Ezt izenik a Királynak, az én uramnak, hogy az Úr Megszabadított ma téged mindeneknek kezébõl, a kik ellened Támadtak volt.

És Megháborodék a Király, és felméne a kapu felett Való Házba, és Síra, és ezt mondja vala mentében: Szerelmes fiam Absolon! édes fiam, édes fiam Absolon! Bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon édes fiam, szerelmes fiam!