A királyokról írt I. könyv



1. rész


Mikor pedig megvénhedt és megöregedett Dávid Király, Bár leplekkel Takargatták be, még sem Bírt felmelegedni.


És Mondának néki az õ Szolgái: Keressenek az én uramnak, a Királynak egy szûz Leányt, a ki a Király körûl legyen, õt ápolja, és aludjék karjai között, és Melegítse fel az én uramat, a Királyt.


Keresének Annakokáért egy szép Leányt Izráelnek minden Határiban; és Találák a Súnem Városából Való Abiságot, a kit el is Hozának a Királyhoz.


És a Leány igen szép volt, és a Királyt ápolta és Szolgált néki. De a Király nem ismeré õt.


Adónia pedig, Haggitnak fia, felfuvalkodék, ezt Mondván: Én fogok uralkodni! És szerze Magának szekereket, lovagokat és ötven elõtte Járó férfiakat.


Kit az õ atyja soha meg nem Szomoríta, ezt Mondván: Miért cselekszel így?! Ez is pedig igen szép férfi volt, és õt Haggit szülte volt Dávidnak Absolon Után.


És Tanácskozék Joábbal, Séruja Fiával és Abjátár pappal, kik az Adónia Pártján voltak.


De Sádók pap, meg Benája, a Jójada fia, és Nátán Próféta, és Sémei, és Réhi, és a Dávid erõs vitézei nem állottak Adónia mellé.


Mikor pedig Adónia áldozatot mutatott be Juhokból, ökrökbõl és egyéb kövér Barmokból a Zohélet Kõsziklánál, a mely a Rógel Forrása mellett volt: Meghívá egész Rokonságát, a Király fiait, Júda minden férfiait, a Király Szolgáit;


De Nátán Prófétát és Benáját és amaz erõs vitézeket és Salamont, az õ Atyjafiát nem Hívá el.


Szóla akkor Nátán Bethsabénak, a Salamon Anyjának, Mondván: Nem hallottad-é, hogy Adónia, a Haggit fia uralkodik, és a mi urunk Dávid nem tud Róla semmit?


Jövel azért, hadd adjak néked Tanácsot, hogy megmentsd a te életedet, és a te fiadnak, Salamonnak életét.


Eredj, menj be Dávid Királyhoz, és mondd ezt néki: Uram Király, nemde nem esküdtél-é meg a te Szolgálóleányodnak ilyenképen: Salamon a te fiad uralkodik én Utánam, és õ ül az én Királyi székembe? Miért uralkodik Hát Adónia?


És ímé mialatt még te ott a Királylyal beszélsz, én is bemegyek Utánad, és Kiegészítem a te beszédidet.

Tweet thisPost on Facebook

És beméne Bethsabé a Királyhoz a Kamarába. És a Király igen megvénhedett vala, és a Súnembõl Való Abiság Szolgál vala a Királynak.

Tweet thisPost on Facebook

És fejet hajta Bethsabé, és Meghajtá Magát a Királynak. És monda a Király: Mit Kivánsz?

Tweet thisPost on Facebook

Felele néki Bethsabé: Édes uram, te megesküdtél az Úrra a te Istenedre a te Szolgálóleányodnak ilyenképen: Salamon a te fiad uralkodik én Utánam, és õ ül az én Királyi székembe.


És ímé mégis Adónia lett Királylyá; és ímé uram Király te nem tudsz errõl semmit.

Tweet thisPost on Facebook

Mert áldozott ökrökkel és nagy sok kövér barmokkal bõségesen, és vendégekké Hívta a Királynak minden fiait, és Abjátár papot és Joábot, a seregnek Hadnagyát, csak Salamont, a te Szolgádat nem Hívta meg.

Tweet thisPost on Facebook

Még most te vagy, Uram, a Király; az egész Izráel népének szemei Reád néznek, hogy megjelentsed nékik, kicsoda fog ülni az én uramnak, a Királynak székében, õ Utána.

Tweet thisPost on Facebook

De ha az én uram, a Király, az õ Atyáival elaluszik: akkor én és az én fiam, Salamon leszünk bûnösök.

Tweet thisPost on Facebook

És ímé, mikor még a Királylyal Szólana, Nátán Próféta megérkezék.

Tweet thisPost on Facebook

És bejelenték a Királynak, Mondván: Itt van Nátán Próféta. És bemenvén a Király eleibe, Meghajtá Magát a Király elõtt, arczczal a földre Leborulván.

Tweet thisPost on Facebook

És monda Nátán: Uram, Király, te mondottad-é: Adónia legyen én Utánam a Király, és õ üljön az én Királyi székembe?

Tweet thisPost on Facebook

Mert ma Aláment, és áldozott ökrökkel és kövér barmokkal bõségesen, és vendégekké Hívta a Királynak minden fiait és a seregnek hadnagyait és Abjátár papot: és ímé õk esznek és isznak õ elõtte, és Immár azt Kiáltották: Éljen Adónia Király!

Tweet thisPost on Facebook

Engem pedig, a ki a te Szolgád vagyok, és Sádók papot és Benáját, a Jójada Fiát, és Salamont, a te Szolgádat nem Hívta meg.

Tweet thisPost on Facebook

Avagy az én Uramtól, a Királytól lett-é ez a dolog, hogy nem adtad Tudtára a te Szolgádnak, kicsoda fogna ülni az én uramnak, a Királynak székiben az õ holta Után?

Tweet thisPost on Facebook

És felelvén Dávid Király, monda: Hívjátok Hozzám Bethsabét, a ki beméne a Király eleibe, és Megálla a Király elõtt.

Tweet thisPost on Facebook

És megesküvék a Király, Mondván: Él az Úr, a ki Megszabadította az én lelkemet minden Nyomorúságból,


Hogy a miképen megesküdtem néked az Úrra, Izráel Istenére, ezt Mondván: A te fiad Salamon uralkodik én Utánam, és õ ül az én Királyi székembe én helyettem: ezt ma így meg is teszem.

Tweet thisPost on Facebook

És fejet hajta Bethsabé, arczczal a földre Leborulván, és Magát Meghajtván a Király elõtt, monda: Éljen az én uram, Dávid Király, mindörökké!


Azután monda Dávid Király: Hívjátok Hozzám Sádók papot és Nátán Prófétát és Benáját, Jójadának Fiát. És ezek bemenének a Király eleibe.

Tweet thisPost on Facebook

És monda nékik a Király: Vegyétek mellétek a ti uratoknak Szolgáit, és ültessétek Salamont, az én fiamat az én öszvéremre, és vigyétek Alá õt Gihonba;


És kenje õt ott Sádók pap és Nátán Próféta Izráelnek Királyává; és Fújjátok meg a Harsonákat, és Kiáltsátok: Éljen Salamon Király!


És jõjjetek fel onnét õ Utána; és eljövén, üljön az én Királyi székembe, és õ uralkodjék én helyettem; mert Immár meghagytam néki, hogy õ legyen fejedelme mind Izráelnek, mind Júdának.

Tweet thisPost on Facebook

Felele akkor Benája, a Jójada fia a Királynak, és monda: Ámen! így Szóljon az Úr, az én uramnak a Királynak Istene is.


A miképen vele volt az Úr az én urammal, a Királylyal: azonképen legyen vele Salamonnal is, és magasztalja feljebb az õ Királyi székét az én uramnak, Dávid Királynak Királyi székénél.


Aláméne azért Sádók pap és Nátán Próféta és Benája, a Jójada fia, a Kereteusok is és a Peleteusok, és felülteték Salamont a Dávid Király öszvérére, és Alávivék õt Gihonba.


És vevé Sádók pap az olajos Szarút az Úr Sátorából, és megkené Salamont; Azután kürtölnek, és az egész nép ezt Kiáltá: Éljen Salamon Király!


És felvonult Utána az egész nép, és a nép Sípolt és felette ujjongott, úgy hogy a föld is megrepedne Kiáltásuk Zajától.

Tweet thisPost on Facebook

És Adónia is meghallotta és vendégei is mind, a kik Nála Valának, Miután a Lakomát Már elvégezték; és Meghallá Joáb is a kürtölés Szavát, és monda: Miért e zaj és Mozgás a Városban?

Tweet thisPost on Facebook

És a mikor õ még Szólana, ímé megérkezék Jonathán, az Abjátár pap fia. És monda Adónia: Jõjj be, mert Megbízható Férfiú vagy, és Jó Hírt mondasz.


Jonathán pedig felelvén, monda Adóniának: Igen, a mi urunk, Dávid Király Salamont tette Királylyá,

Tweet thisPost on Facebook

És elküldötte õ vele Sádók papot a Király és Nátán Prófétát, és Benáját, a Jójada Fiát, a Kereteusokat is és Peleteusokat, és õt a Király öszvérére ülteték,

Tweet thisPost on Facebook

És Sádók pap Nátán Prófétával együtt Királylyá kente fel õt Gihonnál, és onnét vonulnak fel örömmel; ettõl zendült meg a Város. Ez az a zaj, a melyet hallottatok.

Tweet thisPost on Facebook

És Immár be is ült Salamon az Országnak Királyi székibe;


És a Király Szolgái is bemenének, hogy áldják a mi urunkat, Dávid Királyt, Mondván: Tegye az Isten a Salamon nevét Híresebbé a te nevednél, és magasztalja feljebb az õ székit a te székednél. És Meghajtá Magát a Király az õ ágyán.


És e képen is Szóla a Király: Áldott az Úr, Izráel Istene, a ki adott e mai napon olyat, a ki szemeim Láttára helyettem üljön az én Királyi székemben.


Akkor megrettenének, és felkelének Mindnyájan a hivatalosok, a kik Adóniával Valának, és kiki mind Dolgára méne.

Tweet thisPost on Facebook

De Adónia félt Salamontól, és felkészülve elfutott, és megragadta az Oltárnak szarvait.


Hírül Adák pedig Salamonnak ilyen Szókkal: Ímé Adónia Salamon Királytól Való féltében Megfogá az Oltárnak szarvait, ezt Mondván: Esküdjék meg ma nékem Salamon Király, hogy meg nem öli az õ Szolgáját fegyverrel.

Tweet thisPost on Facebook

És monda Salamon: Ha Jámbor lészen, egy Hajszál fejérõl le nem esik a földre; de ha Gonoszság Találtatik õ benne, meg kell halnia.


Elkülde azért Salamon Király, és Elhozák õt az Oltártól; és eljövén Meghajtá Magát Salamon Király elõtt; és monda Salamon Király: Menj el a te Házadhoz.

Tweet thisPost on Facebook






This goes to iframe