A királyokról írt I. könyv

És lõn sok idõ Multán, a harmadik esztendõben, az Úrnak beszéde Illéshez, Mondván: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és esõt adok a föld Színére.

És elméne Illés, hogy megmutassa Magát Akhábnak. Nagy éhség volt pedig Samariában.

És Akháb Hivatá Abdiást, a ki az õ Házának gondviselõje volt. (Abdiás pedig felette igen féli vala az Urat;

És monda Akháb Abdiásnak: Menj el az Országba szerén-szerte a vizek Forrásaihoz és a patakokhoz, hogyha valami füvet Találhatnánk, hogy a lovakat és öszvéreket Megtarthatnánk életben, és ne Hagynánk a barmokat mindenestõl elpusztulni.

Eloszták azért magok közt a földet, a melyen kiki elmenjen. Akháb egyedûl ment az egyik úton, és Abdiás is egyedûl ment a Másik úton.

És mikor Abdiás az úton ment, ímé Illés Elõtalálá õt, és mikor felismerte õt, arczra borula és monda: Nem te vagy-é az, uram, Illés.

Felele néki: Én vagyok; menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés.

Õ pedig monda: Mit vétettem ellened, hogy a te Szolgádat Akháb kezébe akarod adni, hogy megöljön engem?

Él az Úr a te Istened: nincs sem nemzetség, sem Ország, a hova el nem küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. És ha azt Mondották: Nincs itt! az Országot és a népet megesküdtette, hogy téged csakugyan nem Találtak meg.

És most te azt mondod: Menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés.

Ha most elmegyek tõled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, a melyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha õ téged nem Talál meg, engem öl meg; pedig a te Szolgád féli az Urat gyermekségétõl fogva.

Nem Mondották-é meg az én uramnak, mit cselekedtem, mikor Jézabel megölette az Úr Prófétáit? hogy hogyan rejtettem el az Úr Prófétái közûl Száz Férfiút ötvenenként egy-egy barlangba és Tápláltam õket kenyérrel és Vízzel.

És te mégis azt mondod: Menj el és mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés; ho gy megöljön engemet.

És felele Illés: Él a Seregeknek Ura, a ki elõtt állok: e mai napon megmutatom magamat néki.

Elméne azért Abdiás Akháb eleibe, és megjelenté ezt néki, és eleibe méne Akháb Illésnek.

És mikor Meglátta Akháb Illést, monda Akháb néki: Te vagy-é az Izráel Megháborítója?

Õ pedig monda: Nem én Háborítottam meg az Izráelt, hanem te és a te Atyád Háza, azzal, hogy Elhagytátok az Úrnak parancsolatit, és a Baál Után Jártatok.

Most azért küldj el, gyûjtsd Hozzám az egész Izráelt a Kármel hegyre, és a Baál Négyszázötven Prófétáját, és az Aserának Négyszáz Prófétáját, a kik a Jézabel Asztaláról élnek.

És elkülde Akháb mind az egész Izráel fiaihoz, és egybegyûjté a Prófétákat a Kármel hegyre.

És odamenvén Illés az egész Sokasághoz, monda: Meddig Sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek õt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy Szót sem.

Akkor monda Illés a népnek: Én maradtam meg csak egyedûl az Úr Prófétái közûl; Míg a Baál Prófétái Négyszázötvenen vannak;

Adjatok azért nékünk két tulkot, és õk Válaszszák magoknak az egyik tulkot, a melyet vagdaljanak darabokra, és Rakják a Fákra; de tüzet ne tegyenek Alája; én pedig a Másikat Készítem el, a melyet a Fákra rakok, de tüzet én sem teszek Alája.

Akkor Hívjátok Segítségûl a ti isteneteknek nevét, és én is Segítségûl Hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tûz által felel, az az Isten. És felelvén az egész Sokaság, monda: Jó lesz!

És monda Illés a Baál Prófétáinak: Válaszszátok el magatoknak az egyik tulkot, és Készítsétek el ti elõször; mert ti többen vagytok, és Hívjátok Segítségûl a ti isteneteknek nevét, de tüzet ne tegyetek Alája.

És vevék a tulkot, a melyet nékik adott, és azt Elkészíték, és Segítségûl Hívák a Baálnak nevét reggeltõl fogva délig, Mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött Szó, sem felelet. És ott Sántikáltak az Oltár körûl, a melyet Készítettek.

Mikor pedig Már dél lett, elkezdte õket Gúnyolni Illés, azt Mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy Talán aluszik, és felserken.

És elkezdtek hangosan Kiabálni és az õ Szokásuk szerint késekkel és Borotvákkal metélték magokat, Míg csak ki nem csordult a vérök.

Mikor pedig a dél elmult, Prófétálni kezdtek egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se Szó, se felelet, se Meghallgattatás.

Akkor monda Illés az egész Sokaságnak: Jõjjetek én Hozzám. És Hozzá méne az egész Sokaság, és Megépíté az Úr Oltárát, a mely leromboltatott volt.

És võn Illés tizenkét követ, a Jákób fiai nemzetségeinek Száma szerint, a kiknek az Isten azt mondotta volt: Izráel legyen a te neved;

És Oltárt Építe a kövekbõl az Úr nevében, és egy árkot Húzott az Oltár körûl, a melybe két véka vetni Való mag férne.

És oda Készíté a Fát, és Felvagdalá a tulkot, és Felraká azt a Fára;

És monda: Töltsetek meg négy vedret Vízzel, és öntsétek az Égõáldozatra és a Fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És Másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt Mívelék;

Úgy, hogy a Víz lecsurgott az Oltárról, és még az árok is tele lett Vízzel.

És a mikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés Próféta, és monda: Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te Szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te Parancsolatodból cselekedtem.

Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te Fordítod vissza az õ Szívöket!

Akkor Alászálla az Úr tüze, és megemészté az Égõáldozatot, a Fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt.

Mikor ezt Látta az egész Sokaság, arczra borult, és monda: Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!

És monda Illés nékik: Fogjátok meg a Baál Prófétáit; senki el ne szaladjon közûlök! És Megfogák õket, és Alávivé õket Illés a Kison patakja mellé, és megölé ott õket.

Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és Igyál, mert nagy esõnek Zúgása hallszik.

És felment Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és leborula a földre, és az õ Orczáját az õ két térde közé tevé;

És monda az õ Szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és arrafelé nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda Illés: Menj vissza hétszer.

És lõn Hetedúttal, monda a szolga: Ímé egy kis felhõcske, mind egy embernek a tenyere, jõ fel a tengerbõl. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be és menj le, hogy meg ne késleljen az esõ.

És lõn azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektõl és a széltõl, és nagy esõ lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe.

És lõn az Úr keze Illésen, és felövezvén az õ Derekát, még Akháb elõtt futott el Jezréel felé.