A királyokról írt I. könyv

Mikor pedig elközelgetett Dávidnak ideje, hogy meghaljon, parancsot ada Salamonnak az õ Fiának, ezt Mondván:

Én elmegyek az egész földnek útján; Erõsítsd meg magad és légy Férfiú.

És õrizd meg az Úrnak a te Istenednek õrizetit, hogy az õ útain Járj, és megõrizzed az õ rendeléseit, parancsolatit, és ítéleteit, és Bizonyságtételeit, a mint meg van írva a Mózes törvényében: hogy elõmented legyen mindenekben, a melyeket cselekedéndesz, és mindenütt, valamerre Fordulándasz;

Hogy Megteljesítse az Úr az õ beszédét, melyet Szólott nékem, Mondván: Ha megõrizéndik a te fiaid az õ útjokat, Járván én elõttem tökéletességgel, teljes Szívök és teljes lelkök szerint; ezt Mondván, mondom: Soha el nem fogy a Férfiú te közûled az Izráelnek Királyi székibõl.

Azt is Jól tudod, mit cselekedett én velem Joáb, a Séruja fia, mit cselekedett az Izráel seregeinek két fõvezérével, Abnerrel, a Nér Fiával, és Amasával, a Jéter Fiával, a kiket megölt, harczi vért Ontván békességnek idején, és hintett harczi vért az õ Derekának övére és az õ Lábának saruira.

Cselekedjél a te bölcseséged szerint, és ne engedd, hogy megõszülvén, békességgel menjen a Koporsóba.

De a Gileádbeli Barzillainak fiaival cselekedjél Irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei, mert így közeledtek õk is Hozzám, mikor Absolon, a te testvéred elõl menekültem.

És ímé veled van Sémei, Gérának fia, a Bahurimbeli Benjáminita, a ki Gyalázatosan szidalmazott akkor, mikor Mahanáimba mentem; de Aztán, mikor elém Alájött a Jordánhoz, megesküdtem néki az Úrra, és mondék: Nem öllek meg téged fegyverrel;

Te azonban ne hagyd õt büntetés nélkûl, és mivel eszes Férfiú vagy, tudod, mit kelljen cselekedned vele, hogy az õ vénségét vérrel Bocsássad a Koporsóba.

Azután elaludt Dávid az õ Atyáival, és eltemetteték a Dávid Városában.

Az idõ pedig, a melyben uralkodék Dávid Izráelen, negyven esztendõ. Hebronban uralkodék hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodék Harminczhárom esztendeig.

Azután Salamon ült Dávidnak, az õ Atyjának Királyi székibe, és megerõsödék az õ Királyi birodalma felette igen.

De Adónia, a Haggit fia beméne Bethsabéhoz, a Salamon Anyjához, és az monda: Békességes-é a te jöveteled? Ki felele: Békességes.

És monda: Beszédem volna veled. Monda az: Szólj.

Akkor monda Adónia: Te tudod, hogy az Ország az enyém vala, és az egész Izráel Reám néz vala, hogy én uralkodjam; de elvéteték az Ország tõlem, és lõn az én Atyámfiáé, mert az Úrtól adattaték néki.

Most egy kérést kérek tõled, ne Szégyenítsd meg Orczámat. Az pedig monda: Beszélj!

És monda: Beszélj, kérlek Salamon Királylyal; mert õ a te kérésedet meg nem veti, hogy adja nékem a Súnembõl Való Abiságot feleségûl.

Felele Bethsabé: Jól van, majd Szólok melletted a Királynak.

És beméne Bethsabé Salamon Királyhoz, hogy beszéljen vele Adónia érdekében; és felkele a Király, és elébe menvén Meghajtá Magát elõtte, és leüle Királyi székibe; és széket tétete a Király Anyjának, hogy üljön az õ jobbkeze felõl.

És monda Bethsabé: Egy kis kérést kérek tõled, ne Szégyenítsd meg Orczámat. És monda néki a Király: Kérj édes Anyám; mert nem Szégyenítem meg Orczádat.

Monda õ: Adassék a Súnembõl Való Abiság Adóniának, a te testvérednek feleségûl.

Akkor felele Salamon Király, és monda az õ Anyjának: De miért kéred te a Súnembeli Abiságot Adóniának? Kérjed néki az Országot is; mert õ az én Bátyám, és vele egyetért Abjátár pap, és Joáb, a Séruja fia.

És megesküvék Salamon Király az Úrra, Mondván: Úgy cselekedjék velem az Isten, és úgy segéljen, hogy Adónia a Saját élete ellen Szólotta ezt a beszédet!

Elküldé azért Salamon Király Benáját, a Jójada Fiát, a ki Levágá õt, és meghala.

Abjátár papnak pedig monda a Király: Menj el Anathótba, a te Jószágodba, mert Halálnak fia vagy; de ma meg nem öletlek, mivel te hordoztad az Úr Istennek Ládáját Dávid, az én Atyám elõtt, és mivel az én Atyámnak minden Nyomorúságaiban részes Voltál.

És kiûzé Salamon Abjátárt, hogy ne legyen az Úrnak papja, hogy beteljesedjék az Úrnak beszéde, a melyet Szólott vala az Éli Háza felõl Silóban.

És eljutott ez a Hír Joábhoz, mert Joáb Adóniához hajlott vala, noha azelõtt nem hajlott vala Absolonhoz, és elfuta Joáb az Úrnak Sátorába, és Megfogá az Oltárnak szarvait.

Hírül Adák pedig Salamon Királynak, hogy Joáb az Úrnak Sátorához futott, és ímé az Oltár mellett áll. Ekkor elküldé Salamon Benáját, a Jójada Fiát, Mondván: Menj el, Vágd le õt.

Mikor pedig Benája az Úrnak Sátorához ért, monda néki: Ezt mondja a Király: Jõjj ki. Kinek felele Joáb: Nem, itt akarok meghalni. És megvivé Benája a Királynak e dolgot, Mondván: Így Szólott Joáb és így felelt nékem.

És monda néki a Király: Cselekedjél úgy, a mint Szólott; Vágd le õt és temesd el, hogy elvedd az ártatlan vért, a melyet kiontott Joáb, én Rólam és az én Atyámnak Házáról.

És Fordítsa az Úr az õ fejére az õ vérét, a miért Nálánál igazabb és jobb két férfira Támadott, és megölé õket fegyverrel az én Atyámnak, Dávidnak tudta nélkül, tudniillik Abnert, Nérnek Fiát, az Izráel seregének fõvezérét és Amasát, Jéternek Fiát, Júda vitézeinek fõvezérét.

Ezeknek a vére térjen Joáb fejére és az õ Magvának fejére mindörökké: Dávidnak pedig és az õ Magvának és az õ Házának és Királyi székének békessége legyen az Úrtól mindörökké.

És elméne Benája, a Jójada fia, és Reá Rohanván megölé õt; és eltemetteték az õ Házában, a Pusztában.

Rendelé pedig a Király a Jójada Fiát õ helyette a sereg fölé, és Sádók papot rendelé a Király Abjátár helyett.

És elkülde a Király, és Magához Hivatá Sémeit, és monda néki: Építs Házat magadnak Jeruzsálemben és Lakjál ott; és onnét ne menj ki se ide, se tova.

Mert valamely nap kimenéndesz, és áltamenéndesz a Kidron Patakján, tudd meg, hogy meg kell halnod, a te véred lészen tennen fejeden.

És monda Sémei a Királynak: Tetszik nékem e beszéd; a miképen Szólott az én uram, a Király, a képen cselekeszik a te Szolgád; és sok ideig lakék Sémei Jeruzsálemben.

Lõn azonban Három esztendõ mulva, hogy Sémeinek két Szolgája elszökött Ákishoz, Maaka Fiához, a Gáthbeli Királyhoz; és Hírül Adák Sémeinek, Mondván: Ímé a te Szolgáid Gáthban vannak.

Ekkor felkelt Sémei, és megnyergelé Szamarát, és elméne Gáthba Ákishoz, hogy megkeresse az õ Szolgáit. Oda érvén Sémei, Meghozá Szolgáit Gáthból.

Hírül Adák pedig Salamonnak, hogy elment Sémei Jeruzsálembõl Gáthba, és haza jött.

Akkor elkülde a Király, és Magához Hivatá Sémeit, és monda néki: Nemde nem esküvéssel Kényszerítettelek-é téged az Úrra, és Bizonyságot tettem néked, ezt Mondván: Valamely napon kimenéndesz, s ide s tova menéndesz, bizonynyal tudjad, hogy meghalsz; és azt Mondád nékem: Tetszik e beszéd, megértettem.

Miért nem tartottad Hát meg az Úr elõtt Való esküvést, és a parancsolatot, a melyet néked parancsoltam?

Monda annakfelette a Király Sémeinek: Te tudod mindazt a Gonoszságot, a melyrõl a te Szíved Bizonyság, és a melyet Atyámmal Dáviddal cselekedtél: az Úr most mindazt a Gonoszságot a Saját fejedre Fordította.

Salamon Király pedig áldott lészen, és Dávidnak Királyi széke lészen állandó az Úr elõtt mindörökké.

És parancsola a Király Benájának, a Jójada Fiának, a ki elméne, és Levágá Sémeit, és meghala. És az Ország megerõsödék Salamon kezében.