A királyokról írt I. könyv

Sógorságot szerze Azután Salamon a Faraóval, az Égyiptombeli Királylyal; és elvevé a Faraó Leányát, és Hozá Dávidnak Városába, Míg elvégezé az õ Házának és az Úr Házának Építését és Jeruzsálemnek Kõfalát köröskörûl.

De a nép áldozik vala a magas helyeken; mert nem Építtetett vala Ház az Úr nevének mind ez ideig.

Szereté pedig Salamon az Urat, Járván Dávidnak az õ Atyjának parancsolatiban, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és ott tömjénezett.

És mikor Gibeonba ment a Király, hogy ott áldozzék, mert ott volt a nagy magaslat, és Salamon azon az Oltáron áldozott Égõáldozatul ezer barmot:

Megjelenék Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj, a mit akarsz, hogy adjak néked.

És monda Salamon: Te a te Szolgáddal, az én Atyámmal, Dáviddal nagy Irgalmasságot cselekedtél, a miképen õ is Járt elõtted Híven, Igazán és Hozzád egyenes Szívvel, és megtartottad néki ezt a nagy Irgalmasságot, hogy néki fiat Adtál, a ki az õ Királyi székében ül, a mint e mai napon megtetszik.

És most, óh én Uram Istenem, te tetted a te Szolgádat Királylyá, Dávid az én Atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.

És a te Szolgád a te néped között van, a melyet te magadnak Választottál, nagy nép ez, a mely meg nem Számláltathatik, meg sem írattathatik a Sokaság miatt.

Adj azért a te Szolgádnak értelmes Szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon Választást tenni a Jó és a gonosz között; mert kicsoda Kormányozhatja ezt a te nagy népedet?

És tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért.

Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tõlem, és nem kértél magadnak Hosszú életet, sem nem kértél Gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcseséget kértél az ítélettételre:

Ímé a te beszéded szerint cselekszem; ímé adok néked bölcs és értelmes Szívet, úgy hogy Hozzád Hasonló nem volt te elõtted, és Utánad sem Támad olyan, mint te.

És ha az én útaimon Járándasz, megõrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, a miképen Járt a te Atyád Dávid: Meghosszabbítom életed idejét.

És mikor felserkent Salamon, ímé álom volt. És méne Jeruzsálembe, és álla az Úr szövetségének Ládája elé, és áldozék egészen Égõáldozatokat, és Készíte Hálaáldozatokat, és szerze nagy Lakomát minden Szolgáinak.

Abban az idõben jött a Királyhoz két Parázna asszony, és Megálla õ elõtte.

És monda az egyik asszony: Kérlek uram, én és ez az asszony egy Házban laktunk, és szültem õ Nála abban a Házban.

És harmadnappal az én szülésem Után, ez az asszony is szült, és együtt Valánk, senki idegen nem volt velünk a Házban, hanem csak mi ketten Valánk abban a Házban.

És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia: mert Ráfeküdt.

És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellõlem, mert a te Szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, Míg az õ meghalt Fiát én mellém fektette.

Mikor pedig hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam az én fiamat: ímé, megholt; de reggel Jól megnézegetvén, Látám, hogy az nem az én fiam, a kit én szültem.

Monda pedig a Másik asszony: Nem úgy van, az én fiam az, a ki él, a te fiad pedig az, a ki meghalt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él. És ekképen versengettek a Király elõtt.

Akkor monda a Király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, a ki él, és a te fiad az, a ki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképen nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él.

És monda a Király: Hozzatok nékem kardot! És mikor oda Hozák a kardot a Király elé,

Monda a Király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és Adjátok az egyik részt egyiknek, a Másikat pedig a Másiknak.

Ekkor monda az az asszony, a kié vala az élõ gyermek, a Királynak, mert megindult Szíve gyermekén: Kérlek, uram, Adjátok néki az élõ gyermeket, és ne öljétek meg õt. A Másik pedig azt mondja vala: Se enyim, se tied ne legyen; Vágjátok ketté.

Akkor felele a Király, és monda: Adjátok amannak az élõ gyermeket, és meg ne öljétek azt, mert az az õ anyja.

És mikor hallotta az egész Izráel ezt az ítéletet, a melyet tett vala a Király, félék a Királynak Orczáját, mert Látták, hogy Isten bölcsesége van az õ Szívében az ítélettételre.