A királyokról írt II. könyv

És Kiálta egy asszony a Próféták fiainak feleségei közûl Elizeushoz, és monda: A te Szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te Szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelezõ, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki Szolgái legyenek.

Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a Házadban? Monda az: A te Szolgálóleányod Házában nincs egyéb, csak egy Korsó olaj.

Akkor monda: Menj el, kérj ottkinn minden te Szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset;

És menj be és Zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts az Olajból mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.

És elment õ tõle, és Bezárkózott az õ fiaival, azok Hordták néki az edényeket, õ maga pedig csak töltögetett.

És mikor megtöltötte az edényeket, monda az õ Fiának: Hozz ide még egy edényt. Felele az: Nincs több edény; és akkor Megállott az olaj.

És elment, és Elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hitelezõdet; te pedig és a te fiaid éljetek a Maradékából.

És történt ebben az idõben, hogy Elizeus Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, a ki Tartóztatá õt, hogy Nála egyék kenyeret. És lõn, hogy valamikor csak arra Járt, betért oda, hogy kenyeret egyék.

És monda az asszony a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre Jár által, szent ember;

És történt egy napon, hogy oda ment Elizeus, és Megszállott a Felházban, és megpihent ott.

És monda Géházinak, az õ Szolgájának: Hívd ide azt a Súnemitát. Elõhívá azért azt, és az eleibe álla.

Megmondotta volt pedig néki: Mondd meg néki: Ímé nagy Szorgalmassággal Szolgálsz nékünk, mit Kívánsz, hogy cselekedjem veled? Nincs-é valami mondani Valód a Király elõtt, vagy a sereg fõvezére elõtt? És monda az: Én az én nemzetségem között békességgel lakom.

Monda Elizeus: Mit lehetne Tehát érette tennünk? Felele Géházi: Nincs fia és a férje vén ember.

És monda: Hívd ide! És a mikor oda Hívta, Megállott az Ajtóban.

És monda Elizeus: Esztendõ ilyenkorra Fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te Szolgálóleányodnak!

És teherbe esék az asszony és fiat szült abban az idõben, a melyet megmondott volt Elizeus.

De mikor megnõtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az õ Atyjához az Aratókhoz,

És monda az õ Atyjának: Jaj fejem, jaj fejem! És monda az õ atyja a Szolgának: Vidd el õt az Anyjához.

Ki mikor felvette õt, vivé az õ Anyjához, és az az ölében Tartá délig, és akkor meghalt.

És felméne az asszony, és az Isten emberének ágyára tevé õt, és az Ajtót Bezárván kijöve onnét.

És Elõhívatá az õ férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a Szolgák közûl és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és Mindjárt megjövök.

És az monda: Miért mégy õ Hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd Rám!

És megnyergelé a szamarat, és monda a Szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha Mondándom néked.

És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel hegyére. És mikor Meglátta õt az Isten embere Távolról, monda Géházinak, az õ Szolgájának: Ímé a Súnemita ez!

Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tõle, ha békességben van-é mind õ, mind az õ férje, mind az õ gyermeke? Monda az: Békességben!

Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az õ Lábait; de Géházi oda ment, hogy elûzze õt, az Isten embere azonban így Szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az õ Szíve, és az Úr eltitkolta tõlem, és nem jelentette meg nékem.

És monda az: Vajjon én kértem-é fiat az én Uramtól? Nemde nem Mondám-é néked: Ne csalj meg engemet?

És monda Elizeus Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én Pálczámat, és menj el, ha valakivel Találkozol, ne köszönj néki, és annak is, a ki köszön néked, ne felelj, és az én Pálczámat tedd a gyermek Arczára.

De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé õt.

Géházi pedig Már elõttök elment volt, és a Pálczát a gyermek Arczára fekteté, de nem Szólott és nem is eszmélt Rá a gyermek. Azért visszatért eleibe, és Megmondá néki, Mondván: Nem Támadt fel a gyermek.

És bement Elizeus a Házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az õ ágyán.

És bement, és Bezárta az Ajtót Magára és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak.

És az ágyra Felhágván, a gyermekre feküdt, és az õ Száját a gyermek Szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és Ráborult, és megmelegedék a gyermek teste.

Azután Felállott, és egyszer Alá és fel Járt a Házban, majd újra felment és Reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és Felnyitá szemeit a gyermek.

Õ pedig Szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda Hívá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat.

Ki mikor bement, Lábához esék és leborula a földre, és az õ Fiát Fogván, kiméne.

Azután visszament Elizeus Gilgálba. Éhség vala pedig akkor az Országban, és a Próféták fiai õ vele laknak vala. És monda az õ Szolgájának: Tedd fel a nagy fazekat, és fõzz valami fõzeléket a Próféták fiainak.

Kiméne azért a mezõre, hogy paréjt szedjen. És holmi vad Indákra Találván, tele szedé az õ Ruháját Azokról Sártökkel, és mikor hazament, belevagdalta a fazékba fõzeléknek; de nem tudta, hogy mi az?

Mikor Azután Feladták a férfiaknak, hogy egyenek, és õk enni kezdének a fõzelékbõl, Felkiáltának és Mondának: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem Bírták megenni.

Õ pedig monda: Hozzatok lisztet. És beleveté azt a fazékba, és monda: Add fel Immár a népnek, hadd egyenek. És nem volt Már semmi rossz a fazékban.

Jöve pedig egy férfi a Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének elsõ zsengék kenyereit, Húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az õ Ruhájában; de õ monda: Add a népnek, hadd egyenek.

Felele az õ Szolgája: Minek adjam ezt Száz embernek? Õ pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is.

És õ eleikbe Adá, és evének, és még maradt is belõle, az Úrnak beszéde szerint.