Jób könyve

Lelkembõl útálom az életemet, megeresztem felõle panaszomat; Szólok az én lelkem keserûségében.

Azt mondom az Istennek: Ne Kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy Megútálod kezednek Munkáját, és a gonoszok Tanácsát Támogatod?

Testi szemeid vannak-é néked, és úgy Látsz-é te, a mint Halandó Lát?

Mint a Halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem Után kutatsz.

Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedbõl Kiszabadítson!

Kezeid Formáltak engem és Készítének engem egészen köröskörûl, és mégis megrontasz engem?!

Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy Készítettél engem, és ismét Porrá tennél engem?

Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, Megoltottál engem?

Bõrrel és Hússal Ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

Életet és kegyelmet szerzettél Számomra, és a te gondviselésed õrizte az én lelkemet.

De ezeket elrejtetted a te Szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

Ha vétkezem, Mindjárt észreveszed rajtam, és bûnöm Alól nem mentesz föl engem.

Ha pedig felemelkednék az, mint Oroszlán kergetnél engem, és ismét Csudafájdalmakat Bocsátanál Reám.

Megújítanád a te Bizonyságidat ellenem, Megöregbítenéd a te Bosszúállásodat rajtam; Váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

Miért is Hoztál ki engem Anyámnak méhébõl? Vajha meghaltam volna, és szem nem Látott volna engem!

Lettem volna, mintha nem is voltam volna; Anyámnak méhébõl Sírba vittek volna!

Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tõlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

Mielõtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a Halál árnyékának földébe;

Az éjféli Homálynak földébe, a mely olyan, mint a Halál árnyékának sürû setétsége; hol nincs rend, és a Világosság olyan, mint a sürû setétség.