Jób könyve

Majd felele a Témánból Való Elifáz és monda:

Vajjon a bölcs felelhet-é ilyen szeles Tudománynyal, és megtöltheti-é a Hasát keleti széllel?

Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem Használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem Segít.

Te Már semmivé akarod tenni az Isten félelmét is; és Megkevesbíted az Isten elõtt Való Buzgólkodást is!

Mert Gonoszságod oktatja a te Szádat, és a Csalárdok nyelvét Választottad.

A te Szád Kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid Bizonyítanak ellened.

Te születtél-é az elsõ embernek; elébb Formáltattál-é, mint a halmok?

Az Isten Tanácsában Hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?

Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi Nálunk nem volna meg?

Õsz is, agg is van közöttünk, Jóval idõsebb a te Atyádnál.

Csekélységek-é elõtted Istennek Vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden Bánt veled?

Merre ragadt téged a Szíved, és merre pillantottak a te szemeid?

Hogy Isten ellen Fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a Szádon?

Micsoda a Halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, a ki Asszonytól születik?

Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a Hamisságot, mint a vizet?!

Elmondom néked, hallgass Rám, és a mint Láttam, úgy beszélem el;

A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint Atyáiktól Valót;

A kiknek egyedûl adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala:

Az istentelen Kínozza Önmagát egész életében, és az Erõszakoskodó elõtt is rejtve van az õ esztendeinek Száma.

A félelem hangja cseng az õ füleiben; a békesség idején tör Rá a Pusztító!

Nem hiszi, hogy kijut a sötétségbõl, mert kard hegyére van õ kiszemelve.

Kenyér Után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van Hozzá a sötétség napja.

Háborgatják õt a Nyomorúság és rettegés; leverik õt, mint valami Háborúra felkészült Király.

Mert az Isten ellen nyujtotta ki kezét, és erõsködött a Mindenható ellen;

Kinyujtott nyakkal rohant ellene, Domború pajzsainak fellege alatt.

Mivel befedezte az Arczát kövérséggel, és Hájat Borított Tomporára;

És lakozott elrombolt Városokban; lakatlan Házakban, a melyek dûlõfélben vannak:

Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, Jószága nem lepi el a földet.

Nem menekûl meg a setétségtõl, Sarjadékát Láng perzseli el, és Szájának lehelletétõl pusztul el.

Ne higyjen a Hívságnak, a ki megcsalatott, mert Hívság lészen annak jutalma.

Nem idejében telik el élete, és az ága ki nem Virágzik.

Lehullatja, mint a szõlõvesszõ az õ egresét, Elhányja, mint az olajfa az õ Virágát.

Mert a Képmutató Házanépe meddõ, és tûz emészti meg az Ajándékból Való Sátrakat.

Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az õ méhök Csalárdságot érlel.