Jób könyve

Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, Vár Rám a Sír.

Még mindig Csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ Patvarkodásuk között virraszt.

Kezest Magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?

Minthogy az õ Szívöket Elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket.

A ki Prédává juttatja Barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök.

A Bosszúság miatt szemem Elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a Képmutató ellen Támad.

Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz.

Nosza Hát, térjetek ide Mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem Találok bölcset köztetek.

Napjaim Elmulának, Szívemnek kincsei: terveim Meghiusulának.

Az Éjszakát Nappallá Változtatják, és a Világosság csakhamar sötétséggé lesz.

Ha reménykedem is, a Sír Már az én Házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

A Sírnak mondom: Te vagy az én Atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én Anyám és néném.

Hol Tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel?

Leszáll az majd a Sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.