Jób könyve
Jób könyve, 2. rész
Lõn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr elõtt. Eljöve a Sátán is közöttök, hogy udvaroljon az Úr elõtt.
És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Körûlkerültem és át meg átjártam a földet.
Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én Szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint õ; feddhetetlen, igaz, istenfélõ, bûn-gyûlölõ. Még erõsen áll az õ feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkûl rontsam meg õt.
És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Bõrt bõrért; de mindent, a mije van, odaad az ember az életéért.
Azért Bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg õt Csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtõl szembe téged?
Monda pedig az Úr a Sátánnak: Ímé kezedben van õ, csak életét kiméld.
És kiméne a Sátán az Úr elõl, és megveré Jóbot undok fekélylyel Talpától fogva a feje tetejéig.
És võn egy cserepet, hogy azzal vakarja Magát, és így ül vala a hamu közepett.
Monda pedig õ néki az õ felesége: Erõsen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent, és halj meg!
Õ pedig monda néki: Úgy Szólsz, mint Szól egy a bolondok közûl. Ha Már a Jót elvettük Istentõl, a rosszat nem vennõk-é el? Mindezekben sem vétkezék Jób az õ ajkaival.
Mikor pedig Meghallá Jóbnak Három Barátja mind ezt a Nyomorúságot, a mely esett vala rajta: eljöve mindenik az õ Lakó helyébõl: a Témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elvégezék, hogy együtt mennek be, hogy Bánkódjanak vele és Vigasztalják õt.
És a mint Ráveték szemöket Távolról, nem ismerék meg õt, és fenhangon zokognak vala; Azután pedig Megszaggatá kiki a maga köntösét, és port hintének fejökre ég felé.
És ülének vele hét napon és hét Éjszakán a földön, és nem Szóla egyetlen egy Szót egyik sem, mert Látják vala, hogy igen nagy az õ Fájdalma.
