Jób könyve

Felele pedig Jób, és monda:

Még most is keserû az én beszédem; Súlyosabb rajtam a Csapás, ha panaszkodom.

Oh, ha Tudnám, hogy Megtalálom õt, elmennék szinte az õ székéig.

Elébe terjeszteném ügyemet, Számat megtölteném mentõ erõsségekkel.

Hadd Tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit Szólana Hozzám.

Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne Reám!

Ott egy igaz perelne õ vele; azért megszabadulhatnék Birámtól örökre!

Ámde kelet felé megyek és nincsen õ, nyugot felé és nem veszem õt észre.

Bal kéz felõl cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felõl rejtõzködik és nem Láthatom.

De õ Jól tudja az én utamat. Ha Megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.

Lábam az õ Nyomdokát követte; Utát megõriztem és nem hajoltam el.

Az õ ajakinak Parancsolatától sem tértem el; Szájának beszédeit többre becsültem, mint életem Táplálékát.

Õ azonban megmarad egy mellett. Kicsoda Téríthetné el õt? És a mit Megkiván lelke, azt meg is teszi.

Bizony végbe viszi, a mi felõlem elrendeltetett, és ilyen még sok van õ Nála.

Mert Isten Félemlítette meg az én Szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.

Miért is nem pusztultam el a sötétség elõtt, vagy miért nem takarta el elõlem e Homályt?!