Jób könyve

Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

És mi volt jutalmam Istentõl felülrõl; vagy mi örökségem a Mindenhatótól a Magasságból?

Avagy nem az istentelent illeti-é Romlás, és nem a gonsoztevõt-é veszedelem?

Avagy nem Láthatta-é utaimat, és nem Számlálhatta-é meg lépéseimet?

Ha én Csalárdsággal Jártam, vagy az én Lábam álnokságra sietett.

Az õ Igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

Hadd vessek én és Más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestõl!

Ha az én Szívem asszony Után bomlott, és leselkedtem az én Felebarátomnak Ajtaján:

Az én feleségem Másnak õröljön, és Mások hajoljanak Rája.

Mert Gyalázatosság volna ez, és Birák elé Tartozó bûn.

Mert tûz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestõl Kiirtaná.

Ha megvetettem volna Igazát az én Szolgámnak és Szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

Mi tevõ lennék, ha felkelne az Isten, és ha Meglátogatna: mit felelnék néki?

Nem az teremtette-é õt is, a ki engem teremtett Anyám méhében; nem egyugyanaz Formált-é bennünket Anyánk ölében?

Ha a szegények Kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva Abból nem evett;

Hiszen Ifjúságom óta, mint Atyánál nevekedett Nálam, és Anyámnak méhétõl kezdve vezettem õt!

Ha Láttam a Ruhátlant veszni indulni, és Takaró nélkûl a szegényt;

Hogyha nem áldottak engem az õ ágyékai, és az én juhaim Gyapjából fel nem melegedett;

Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert Láttam a kapuban az én Segítségemet;

A Lapoczkájáról essék ki a Vállam, és a Forgócsontról szakadjon le karom!

Hiszen úgy rettegtem Isten Csapásától, és fensége elõtt tehetetlen valék!

Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

Ha örültem azon, hogy nagy a Gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor Méltósággal haladt,

És az én Szívem titkon Elcsábult, és Szájammal Megcsókoltam a kezemet:

Ez is Biró elé Tartozó bûn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

Ha örvendeztem az engem gyûlölõnek Nyomorúságán, és Ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

(De nem engedtem, hogy Szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az õ lelkére!)

Ha nem Mondták az én Sátorom cselédei: Van-é, a ki az õ Húsával Jól nem lakott?

(A jövevény nem Hált az Utczán, Ajtóimat az utas elõtt Megnyitám.)

Ha emberi Módon eltitkoltam vétkezem, keblembe rejtve bûnömet:

Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtõl, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétõl; elnémulnék és az Ajtón sem lépnék ki!

Oh, Bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a Végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és irjon könyvet ellenem az én Vádlóm.

Bizony én azt a Vállamon Hordanám, és korona Gyanánt a fejemre tenném!

Lépteimnek Számát Megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy Járulnék Hozzá!

Ha földem ellenem Kiáltott és annak Barázdái együtt Siránkoztak;

Ha annak termését fizetés nélkûl ettem, vagy Gazdájának lelkét kioltottam:

Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végzõdnek a Jób beszédei.