Jób könyve

Jób pedig felele, és monda:

Oh, ha az én Bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én Nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

Bizony Súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

Ordít-é a Vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?

Vajjon ízetlen, Sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a Tojásfehérnek?

Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten Megadná, a mit reménylek;

És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, Megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

Még akkor lenne valami Vigasztalásom; újjonganék a Fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

Micsoda az én erõm, hogy Várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!

Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem Aczélból van-é?

Hát nincsen-é Segítség Számomra; avagy a Szabadulás elfutott-é tõlem?!

A szerencsétlent Barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.

Atyámfiai hûtlenûl elhagytak mint a patak, a mint Túláradnak medrükön a patakok,

Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig Száradnak.

Letérnek útjokról a Vándorok; felmennek a sivatagba Utánok és elvesznek.

Nézegetnek Utánok Téma Vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

Megszégyenlik, hogy Bíztak, közel mennek és elpirulnak.

Így lettetek ti most semmivé; Látjátok a nyomort és féltek.

Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti Jószágotokból Ajándékozzatok meg engem?

Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?

Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

Oh, mily Hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti Ostorozásotok?

Szavak Ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek Valók a kétségbeesettnek szavai!

Még az árvának is néki esnétek, és Sírt ásnátok a ti Barátotoknak is?!

Most Hát tessék néktek Rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

Kezdjétek újra kérlek, ne legyen Hamisság. Kezdjétek újra, az én Igazságom még mindig áll.

Van-é az én nyelvemen Hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a Nyomorúságot?