Jób könyve

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

A mint a szolga Kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:

Úgy részesültem én keserves Hónapokban, és Nyomorúságnak Éjszakái jutottak Számomra.

Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de Hosszú az estve, és betelek a Hánykolódással reggeli szürkületig.

Testem férgekkel van fedve és a pornak Piszokjával; bõröm Összehúzódik és meggennyed.

Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkûl tünnek el.

Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem Lát többé Jót.

Nem Lát engem szem, a mely Rám néz; te Rám veted szemed, de Már nem vagyok!

A felhõ eltünik és elmegy, így a ki Leszáll a Sírba, nem jõ fel többé.

Nem tér vissza többé az õ Hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.

Én sem Tartóztatom Hát meg az én Számat; Szólok az én lelkemnek Fájdalmában, és panaszkodom az én Szívemnek keserûségében.

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?

Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én Nyoszolyám, Megkönnyebbíti Panaszkodásomat az én ágyasházam:

Akkor álmokkal rettentesz meg engem és Látásokkal Háborítasz meg engem;

Úgy, hogy Inkább Választja lelkem a Megfojtatást, Inkább a Halált, mint csontjaimat.

Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert Nyomorúság az én életem.

Meglátogatod õt minden reggel, és minden Szempillantásban Próbálod õt.

Míglen nem Fordítod el tõlem szemedet, nem Távozol csak addig is tõlem, a Míg Nyálamat lenyelem?

Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki Czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére?

És mért nem Bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen Immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.