Jób könyve
Jób könyve, 9. rész
Felele pedig Jób, és monda:
Igaz, Jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a Halandó ember Istennél?
Ha perelni akarna õ vele, ezer közûl egy sem felelhetne meg néki.
Bölcs Szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
A ki hegyeket Mozdít tova, hogy észre se veszik, és Megfordítja õket Haragjában.
A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
A ki Szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
A ki egymaga Feszítette ki az egeket, és a tenger Hullámain tapos.
A ki teremtette a gönczölszekeret, a Kaszás csillagot és a Fiastyúkot és a délnek titkos Tárait.
A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és Csudákat Megszámlálhatatlanul.
Ímé, elvonul mellettem, de nem Látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.
Ímé, ha elragad valamit, ki Akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
Ha az Isten el nem Fordítja az õ Haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
Hogyan felelhetnék Hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ Birámhoz.
Ha Segítségûl Hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
A ki Forgószélben rohan meg engem, és ok nélkûl Megsokasítja sebeimet.
Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna Jól.
Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?
Ha igaznak Mondanám magamat, a Szájam Kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.
Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.
Mindegy ez! Azért azt mondom: Elveszít õ ártatlant és gonoszt!
Ha Ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek Megpróbáltatását.
A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ Biráinak Arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda Hát õ?
Napjaim gyorsabbak Valának a Kengyelfutónál: Elfutának, nem Láttak semmi Jót.
Ellebbentek, mint a gyorsan Járó Hajók, miként Zsákmányára csap a keselyû.
Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok Haragoskodásommal és Vidám leszek:
Megborzadok az én mindenféle Fájdalmamtól; tudom, hogy nem Találsz bûntelennek engem.
Rossz ember vagyok én! Minek Fáraszszam Hát magamat Hiába?
Ha Hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
Akkor is a Posványba Mártanál engem és az én Ruháim is útálnának engem.
Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt pörbe állanánk.
Nincs is közöttünk Igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!
Venné csak el Rólam az õ vesszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:
Akkor Szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!
