Zsoltárok könyve
10. zsoltár
Uram, miért állasz Távol? Miért rejtõzöl el a szükség idején?
A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.
Mert dicsekszik a gonosz az õ lelkének Kívánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.
A gonosz az õ haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.
Szerencsések az õ útai minden idõben; messze vannak tõle ítéleteid, Elfújja minden ellenségét.
Azt mondja Szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem esem bajba.
Szája telve átkozódással, Csalárdsággal és Erõszakossággal; nyelve alatt Hamisság és álnokság.
Az Utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.
Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az Oroszlán az õ Barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt Hálójába foghatja azt.
Lenyomja, tiporja és erejétõl elesnek az ügyefogyottak.
Azt mondja Szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette Arczát; nem is Látott soha!
Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet: ne feledkezzél el a szegényekrõl!
Miért szidja Istent a gonosz? Miért mondja Szívében: Nem keresed rajta.
Te Látod ezt, mert te megnézed a Hamisságot és a Fájdalmat, hogy Rávessed kezed. Te Reád hagyja Magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.
Törd össze a gonosznak Karját; és keressed a rosszon az õ Gonoszságát, Míg Már nem Találsz.
Az Úr Király mindenha és mindörökké; a Pogányok kivesznek az õ földjérõl.
A szegények Kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerõsíted Szívöket, füleiddel figyelmezel,
Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé Már ne rettentsen a földbõl Való ember.
