Zsoltárok könyve
39. zsoltár
Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid Zsoltára. Mondám: nosza Vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; Megzabolázom Szájamat, a Míg elõttem van a hitetlen.
Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a Jóról, de Fájdalmam Felzaklatódott.
Fölhevült bennem az én Szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így Szólék azért az én nyelvemmel:
Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen Mulandó vagyok.
Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ Hiábavalóság minden ember, Akárhogyan áll is! Szela.
Bizony árnyékként Jár az ember; bizony csak Hiába szorgalmatoskodik; Rakásra gyûjt, de nem tudja, ki Takarítja be azokat!
Most azért, mit reméljek, oh Uram!? Te benned van bizodalmam.
Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok Csúfjává!
Megnémultam, nem nyitom fel Szájamat, mert te cselekedted.
Vedd le Rólam a te ostorodat; kezed Fenyítéke miatt elenyészem én.
Mikor a bûn miatt büntetéssel Fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ Hiábavalóság minden ember. Szela.
Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél Kiáltásomra, Könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te Nálad, zsellér, mint minden én õsöm.
Ne nézz Reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé!
