Zsoltárok könyve

Aszáf Zsoltára. Bizony Jó Izráelhez az Isten, azokhoz, a kik tiszta Szívûek.

De én?! Már-Már meghanyatlottak Lábaim; és kis Híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.

Mert Irígykedtem a kevélyekre, Látván a gonoszok Jó szerencséjét.

Mert Halálukig nincsenek Kínjaik, és az õ erejök állandó.

A Halandók Nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.

Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha Gyanánt erõszak Borítja õket.

A kövérség miatt kinn ülnek az õ szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.

Gúnyolódnak és Gonoszságot Szólnak; Elnyomásról beszélnek Fennhéjázással.

Az égre Tátogatják Szájokat, és nyelvök Eljárja a földet.

Azért fordul az õ népe ide, hogy tele Pohár vizet szürcsölnek;

És Mondják: Mint Tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?

Ímé, ezek gonoszok, és örök Biztonságban vagyont gyûjtenek!

Bizony Hiába tartottam én Tisztán Szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;

Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!

Ha azt mondom: Ilyen Módon Szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.

Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.

Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak Sorsát.

Bizony Síkos földön helyezted el õket; Pusztaságokra vetetted ki õket.

Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, úgy veted meg képöket.

Hogyha keseregne Szívem, és Háborognának veséim:

Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te Irántad.

De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet

Tanácsoddal igazgatsz engem, és Azután dicsõségbe fogadsz be engem.

Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!

Ha elfogyatkozik is testem és Szívem: Szívemnek Kõsziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!

Mert ímé, a kik Eltávoznak tõled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tõled.

De én? Isten közelsége oly igen Jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.