Zsoltárok könyve

Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, Zsoltár. Szavamat Istenhez emelem, és Kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen Reám.

Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar Vigasztalást bevenni.

Istenrõl emlékezem és Sóhajtok; Róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.

Szemeimet ébren tartod; Hánykolódom, de nem Szólhatok.

Elmélkedem a régi Napokról, a hajdankor éveirõl.

Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; Szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé Jóakaró?

Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedé krõl nemzedékre?

Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy Elzárta-é Haragjában az õ Irgalmát? Szela.

És Mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja Megváltozott.

Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani Csodáidról;

És elmélkedem minden cselekedetedrõl, és tetteidrõl gondolkozom.

Te vagy az Isten, a ki Csodát mivelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

Megváltottad népedet karoddal: a Jákób és a József fiait. Szela.

Láttak téged a vizek, oh Isten, Láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is Megrázkódának.

A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te Nyílaid széllyel futkostanak.

Mennydörgésed Zúgott a Forgószélben; Villámlásaid Megvilágosították a mindenséget; Megrázkódott és megindult a föld.

Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem Látszottak meg.

Vezetted mint Nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.