Mózes második könyve (A zsidóknak Égyiptomból kijövetelérõl )
Mózes II. könyve, 33. rész
Szóla Azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, a melyet Kihoztál Égyiptom földérõl, a földre, a melyrõl megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, Mondván: A te magodnak adom azt.
És Bocsátok elõtted Angyalt, és kiûzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat:
A tejjel és mézzel Folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te Keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emészszelek az úton.
Mikor Meghallá a nép ezt a kemény beszédet, Gyászba Borúla, és senki nem tevé fel ékszereit.
Megmondotta vala az Úr Mózesnek: Mondd meg az Izráel fiainak: Keménnyakú nép vagy te, egy Szempillantásban, ha közéd mennék, megemésztenélek. Azért most vesd le a te ékességeidet Magadról, Azután Meglátom mit cselekedjem veled.
És Lerakták Magokról az Izráel fiai az õ ékességeket, a Hóreb hegyétõl fogva.
Mózes pedig vevé a Sátort, és Felvoná azt a Táboron Kívül, messze a Tábortól, és nevezé azt gyülekezet Sátorának, és lõn, hogy mind a ki az Urat keresi, ki kelle mennie a gyülekezet Sátorához, a Táboron Kívül.
És lõn, hogy mikor Mózes kiméne a Sátorhoz, az egész nép felkele, és kiki mind az õ Sátorának Ajtajában álla; nézvén Mózes Után Míg a Sátorba beméne.
És lõn, mikor Mózes beméne a Sátorba, hogy felhõ-oszlop Szálla Alá, és Megálla a Sátor Ajtajában, és beszéle Mózessel.
És Látá az egész nép, hogy a felhõoszlop a Sátornak Ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék az õ Sátorának Ajtajában.
Az Úr pedig beszéle Mózessel Színrõl Színre, a mint szokott ember Szólani Barátjával; és mikor Mózes a Táborba visszatére, az õ Szolgája az Ifjú Józsué, Núnnak fia, nem Távozék el a Sátorból.
És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig azt mondtad nékem: név szerint ismerlek téged, és kedvet Találtál szemeim elõtt.
Most azért ha kedvet Találtam szemeid elõtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet Találhassak elõtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped
És monda: Az én Orczám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak?
Monda néki Mózes: Ha a te Orczád nem Jár velünk, ne Vígy ki minket innen.
Mert mirõl ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet Találtunk elõtte? Nem Arról-é, ha velünk Jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptõl, a mely e földnek Színén van.
Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is a mit Kívántál; mert kedvet Találtál szemeim elõtt, és név szerint ismerlek téged.
És Mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsõségedet.
És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsõségem a te Orczád elõtt menjen el, és Kiáltom elõtted az Úr nevét: És könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek.
Orczámat azonban, Mondá, nem Láthatod; mert nem Láthat engem ember, élvén.
És monda az Úr: Ímé van hely én Nálam; állj a Kõsziklára.
És mikor átmegy elõtted az én dicsõségem, a kõszikla Hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged Míg átvonúlok.
Azután kezemet elveszem Rólad, és Hátulról Meglátsz engemet, de Orczámat nem Láthatod.
