A Prédikátor Salamon könyve
Prédikátor könyve, 2. rész
Mondék az én Szívemben: no, Megpróbállak téged a Vígan Való Lakásban, hogy Lásd meg, mi a Jó! És ímé, az is Hiábavalóság!
A nevetésrõl azt mondom: Bolondság! a Vígasságról pedig: mit Használ az?
Elvégezém az én Szívemben, hogy boritalra adom magamat, (pedig Szívem a bölcseséget követé) és elõveszem ezt a Bolondságot, Mígnem Meglátom, hogy az emberek fiainak mi volna Jó, a mit cselekedjenek az ég alatt, az õ életök napjainak Száma szerint.
Felette nagy dolgokat cselekedtem; Építék magamnak Házakat; ülteték magamnak szõlõket.
Csinálék magamnak kerteket és ékességre Való kerteket, és ülteték beléjök mindenféle gyümölcstermõ Fákat.
Csinálék magamnak Víztartó tavakat, hogy Azokból öntözzem a Fáknak Sarjadó erdejét.
Szerzék Szolgákat és Szolgálókat, Házamnál nevekedett Szolgáim is voltak nékem; öreg és Apró barmoknak Nyájaival is többel Bírtam Mindazoknál, a kik voltak én elõttem Jeruzsálemben.
Gyûjték magamnak ezüstöt és aranyat is, és Királyok Drágaságait és Tartományokat; szerzék magamnak éneklõ férfiakat és éneklõ asszonyokat, és az emberek fiainak gyönyörûségit, asszonyt és asszonyokat.
És Nagygyá levék és megnevekedém mindazok felett, a kik elõttem voltak Jeruzsálemben; az én bölcseségem is helyén volt.
Valamit Kivánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam Azoktól, meg sem Tartóztattam az én Szívemet semmi Vígasságtól, hanem az én Szívem örvendezett minden én Munkámmal gyûjtött Jókban; mivelhogy ez volt az én részem minden én Munkáimból.
És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én Munkámra, mit Fáradsággal végeztem vala: és ímé, az mind Hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt!
Azért fordulék én, hogy Lássak bölcseséget és Bolondságot és esztelenséget, az az hogy mit cselekesznek az emberek, a kik a Király Után következnek: azt, a mit régen cselekedtek.
És Látám, hogy hasznosb a bölcseség a Bolondságnál, miképen hasznosb a Világosság a setétségnél.
A bölcsnek szemei vannak a fejében; a bolond pedig setétben Jár; de ugyan én megismerém, hogy ugyanazon egy végök lesz mindezeknek.
Annakokáért Mondám az én elmémben: a bolondnak állapotja szerint lesz az én állapotom is, miért valék Tehát én is bölcsebb? és mondék az én elmémben: ez is Hiábavalóság!
Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendõ idõkben Már mind elfelejtetnek: és miképen meghal a bölcs, azonképen meghal a bolond is.
Azért gyûlöltem az életet; mert gonosznak Látszék nékem a dolog, a mi történik a nap alatt; mert mindez Hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
Gyûlöltem én minden Munkámat is, melyet Munkálkodom a nap alatt; mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, a ki én Utánam lesz.
És ki tudja, ha bölcs lesz-é vagy bolond? és mégis uralkodik minden Munkámon, a mit cselekedtem és bölcsen szerzettem a nap alatt! Ez is Hiábavalóság!
Annakokáért elfordulék én, Megfogván reménységtõl az én Szívemet minden Munkám felõl, melylyel Munkálódtam a nap alatt.
Mert van oly ember, a kinek Munkája elvégeztetett bölcseséggel, Tudománynyal és Jó kimenetellel; és oly embernek adja azt örökségûl, a ki abban semmit sem Munkálódott. Ez is Hiábavalóság és nagy gonosz!
Mert micsoda marad meg az embernek minden õ Munkájából és elméjének nyughatatlan Fáradozásából, melylyel õ Munkálkodott a nap alatt?
Holott minden napja Bánat, és Búsulás az õ Foglalatossága, még éjjel is nem nyugodt az õ elméje. Ez is Hiábavalóság!
Nincsen csak e Jó is az embernek Hatalmában, hogy egyék, igyék, és azt cselekedje, hogy az õ Szíve lakozzék gyönyörûséggel az õ Munkájából; ezt is Láttam én, hogy az Istennek kezében van.
Mert kicsoda ehetnék és élhetne gyönyörûségére rajtam kivûl?
Mert az embernek, a ki Jó az õ szemei elõtt, adott Isten bölcseséget és Tudományt és örömöt; a bûnösnek pedig adott Foglalatosságot az egybegyûjtésre és az Egybehordásra, hogy adja annak, a ki Jó az Isten elõtt. Ez is Hiábavalóság és az elmének gyötrelme!