Salamon Énekek éneke
Énekek Éneke, 2. rész
Én Sáronnak Rózsája vagyok, és a völgyek lilioma.
Mint a lilioma tövisek közt, olyan az én Mátkám a Leányok közt.
Mint az almafa az erdõnek Fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az õ árnyékában felette igen Kivánok ülni; az õ gyümölcse gyönyörûséges az én ínyemnek.
Bevisz engem a Borozó Házba, és Zászló felettem a szerelme.
Erõsítsetek engem szõlõvel, Üdítsetek fel engem Almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.
Az õ balkeze az én fejem alatt van, és jobbkezével megölel engem.
Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek Leányai, a vadkecskékre és a mezõnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, a Míg akarja.
Az én szerelmesemnek Szavát hallom, ímé, õ jõ, Ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!
Hasonlatos az én szerelmesem az õzhöz, vagy a szarvasoknak Fiához. Ímé, ott áll a mi falunkon Túl, néz az ablakon keresztûl, tekintget a rostélyokon keresztûl,
Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én Mátkám, én szépem, és jöszte.
Mert ímé a tél elmult, az esõ elmult, elment.
Virágok Láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
A fügefa érleli elsõ gyümölcsét, és a szõlõk Virágzásban vannak, Jóillatot adnak; kelj fel én Mátkám, én szépem, és jõjj Hozzám!
Én galambom, a Kõsziklának hasadékiban, a magas Kõszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te Orczádat, hadd halljam a te Szódat; mert a te Szód gyönyörûséges, és a te tekinteted ékes!
Fogjátok meg nékünk a Rókákat, a Rókafiakat, a kik a szõlõket Elpusztítják; mert a mi szõlõink Virágban vannak.
Az én szerelmesem enyém, és én az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
Míglen meghûsül a nap és az árnyékok Elmúlnak: térj meg és légy Hasonló, én szerelmesem, az õzhöz, vagy a szarvasoknak Fiához a Béther hegyein.
