Salamon Énekek éneke
Énekek Éneke, 6. rész
Az én szerelmesem, elment az õ kertébe, a Drága füveknek Táblái közé, hogy lakozzék a kertekben, és liliomokat szedjen.
Én az én szerelmesemé vagyok, és az én szerelmesem enyim, a ki a liliomok közt legeltet.
Szép vagy én Mátkám, mint Tirsa Városa, kedves, mint Jeruzsálem, rettenetes, mint a Zászlós Tábor.
Fordítsd el a te szemeidet én tõlem, mert azok megzavarnak engem. A te hajad olyan, mint a kecskéknek Nyája, melyek a Gileádról Szállanak Alá.
A te fogaid Hasonlók a juhok Nyájához, melyek feljõnek a fördõbõl, melyek mind kettõsöket ellenek, és meddõ azok között nincsen.
Mint a Pomagránát darabja a te vakszemed, a te Fátyolod alatt.
Hatvanan vannak a Királynék, és nyolczvanan az ágyasok és Számtalan a Leányzó.
Egy az én galambom, az én tökéletesem, az õ Anyjának egyetlenegye, az õ szülõjének Választottja. Látják a Leányok, és boldognak Mondják õt, a Királynéasszonyok és az ágyasok, és dicsérik õt.
Kicsoda az, a ki úgy Láttatik mintegy hajnal, szép, mint a hold, tiszta, mint a nap, rettenetes, mint a Zászlós Tábor?
A Diófás kertekbe mentem vala Alá, hogy a völgynek zöld fûveit Lássam; hogy megnézzem, ha fakad-é a szõlõ, és a Pomagránátfák Virágoznak-é?
Nem tudtam, hogy az én elmém ültete engem az én nemes népemnek Díszhintajába.
Térj meg, oh Sulamit! térj meg, térj meg, hogy nézzünk téged! Mit néztek Sulamiton? mintegy Machanaimbeli Körtánczot!
