Ésaiás próféta könyve
Ésaiás könyve, 33. rész
Jaj néked Pusztító és el nem Pusztított, te Csalárd, a kit még meg nem csaltak! Ha bevégzed a Pusztítást, el fogsz Pusztíttatni; ha készen leszel Csalárdságoddal, téged fognak megcsalni.
Uram, könyörülj rajtunk! Téged Várunk; légy karjuk reggelenként, és Szabadítónk a Szorongatásnak idején!
Egy zendülõ Szózattól elfutnak a népek; ha te felemelkedel, elszélednek a népségek.
És Elpusztítják Zsákmánytokat Sáska Pusztításával, szöcske-Ugrással Ugrálnak Reá.
Felmagasztaltatott az Úr, mert Magasságban lakozik, betölté Siont ítélettel és Igazsággal.
És békés lesz a te idõd, gazdag Boldogságban, bölcseségben és Tudományban; az Úr félelme lesz kincse.
Ímé, erõseik ott künn Kiáltanak, a békesség követei keservesen Sírnak.
Puszták az ösvények, megszünt az úton Járó; megszegte a frigyet, lenézte a Városokat, nem gondolt az emberrel!
Sírt, meghervadt a föld, a Libánon megszégyenült, ellankadt; olyan lett Sáron, mint egy puszta, és lombtalan Básán és Karmel.
Most fölkelek, így Szól az Úr, most Föltámadok, most fölemelkedem!
Fogantok Szalmát, szültök Polyvát, dühötök tûz, megemészt titeket.
A népek égetett mészszé lesznek, Levágott tövisekké; tûzben hamvadnak el.
Halljátok meg Távol Valók, a mit cselekedtem, és Tudjátok meg közel Valók az én hatalmamat!
Megrettentek a bûnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat: ki lakhatik közülünk megemésztõ tûzzel, ki lakhatik közülünk örök hõséggel?
A ki Igazságban Jár és egyenesen beszél, a ki megveti a zsarolt nyereséget, a ki kezeit Rázván, nem vesz Ajándékot, a ki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne Lásson:
Az Magasságban lakozik, Kõszálak Csúcsa a Bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.
A Királyt ékességében Látják szemeid; Látnak széles Országot.
Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelõ, hol a tornyok Összeírója?
A gõgös népet nem Látod, a Homályos, érthetetlen Ajkú népet, Dadogó nyelve meg nem érthetõ.
Lássad Siont, ünnepeinknek Városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom Hajlékát, mint Sátort, mely nem Vándorol, melynek szegei soha ki nem Húzatnak, s kötelei soha el nem szakadnak;
Sõt az Úr, a dicsõséges lesz ott nékünk Folyók és széles vizek Gyanánt, a melyekbe nem jõ evezõs Hajó, és nehéz Gálya rajtok át nem megy.
Mert az Úr a mi Bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi Királyunk, Õ tart meg minket!
Megtágultak köteleid, árboczfájok Alapját nem Tartják erõsen, Vitorlát nem Feszítenek: akkor sok rablott Prédát osztanak, még a Sánták is Zsákmányt vetnek.
És nem mondja a lakos: beteg vagyok! a nép, a mely benne lakozik, Bûnbocsánatot nyer.
