Ésaiás próféta könyve
Ésaiás könyve, 6. rész
A mely esztendõben meghala Uzziás Király, Látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és Palástja betölté a templomot;
Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat Szárnya vala: kettõvel Orczáját fedé be, kettõvel Lábait fedé be, és kettõvel lebegett;
És Kiált vala egy a Másiknak, és Mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az õ dicsõségével!
És megrendülének az Ajtó küszöbei a Kiáltónak Szavától, és a Ház betelt füsttel.
Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel Tisztátalan Ajkú vagyok, és Tisztátalan Ajkú nép közt lakom: hisz a Királyt, a seregeknek Urát Láták szemeim!
És Hozzám repült egy a Szeráfok közûl, és kezében eleven szén vala, a melyet Fogóval vett volt az Oltárról;
És illeté Számat azzal, és Mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és Hamisságod Eltávozott, és bûnöd elfedeztetett.
És Hallám az Úrnak Szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!
És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s Látván Lássatok és ne ismerjetek;
Kövérítsd meg e nép Szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne Lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen Szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne Gyógyuljon.
És én mondék: Meddig lészen ez Uram?! És monda: Míg a Városok Pusztán állanak lakos nélkûl, és a Házak emberek nélkûl, s a föld is puszta lészen;
És az Úr az embert messze elveti, s nagy Pusztaság lészen a földön:
És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is; de mint a Terpentinfának és Cserfának törzsük marad Kivágatás Után: az õ törzsük szent mag lészen!
