Jeremiás siralmai
1. rész
Jaj! de árván ül a nagy népû Város! Olyanná lõn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a Tartományok közt fejedelemasszony: Robotossá lõn!
Sírván Sír éjjelente, s köny Borítja az Orczáját! Senki sincs, ki Vígasztalná, azok közûl, kik szerették; mind Megcsalták Barátai, ellenségeivé lõnek.
Számkivetésbe méne Júda a Nyomorúság és a Szolgálat Sokasága miatt! Ott ül õ a Pogányok közt; nem Talál nyugodalmat; valamennyi üldözõje Utólérte a Szorultságában.
Sionnak útai Gyászolnak: nincsen, a ki ünnepnapra Járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sohajtoznak, szûzei nyögnek, csak keserûsége van néki.
Elnyomói fõkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az Úr verte meg õt az õ sok bûne miatt; gyermekei Rabságra mentek az Elnyomó elõtt.
És elhagyta Sion Leányát minden õ ékessége; fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, a melyek nem Találnak eledelt, és erõtelenûl futnak az üldözõ elõtt.
Emlékezik Jeruzsálem az õ Nyomorúságának és Eltiportatásának napjain minden õ gyönyörûségérõl, a melyek voltak eleitõl fogva; mert az õ népe ellenség kezébe esett és nem volt Segítsége. Látták õt az ellenségek; nevettek megsemmisülésén.
Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett Csúfsággá; minden tisztelõje megvetette, mert Látták az õ Mezítelenségét, õ maga pedig Sóhajtoz és elfordul.
Szennye a Ruhája szélén; nem gondolt a jövõjére; Csudálatosan Alásülyedt, nincs Vígasztalója: Lásd meg Uram, az én Nyomorúságomat, mert ellenség vett erõt rajtam!
Szorongató Nyújtja kezét minden kincse Után, sõt Látta, hogy Pogányok mentek be az õ szent helyébe, a kikrõl azt parancsoltad, hogy be ne menjenek a te községedbe.
Egész népe sohajtoz, futkosnak a kenyér Után, Odaadják Drágaságaikat az ételért, hogy megéledjenek. Lásd meg Uram és tekintsd meg, mily útálatossá lettem!
Mindnyájatokat kérlek, ti Járókelõk: tekintsétek meg és Lássátok meg, ha van-é oly Bánat, mint az én Bánatom, a mely engem ért, a melylyel engem sujtott az Úr az õ Búsult Haragjának Napján!
A Magasságból tüzet Bocsátott csontjaimba, és az hatalmaskodik bennök; Hálót vetett Lábaimnak; Hátra vetett, Pusztává tett engem; egész napon beteg vagyok.
Saját kezével Rótta össze az én vétkeim Igáját; Ráfonódtak nyakamra; Megrendítette erõmet; oda adott engem az Úr azok kezébe, a kik elõtt meg nem állhatok.
Rakásra Hányta az Úr minden vitézemet én bennem; gyûlést Hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; Sajtóba taposta az Úr Júda szûz Leányát.
Ezekért Sírok én; szemembõl, szemembõl Víz folyik Alá, mert messze Távozott tõlem a Vígasztaló, a ki megélesszen engem; fiaim elvesztek, mert gyõzött az ellenség.
Terjesztgeti kezeit Sion: nincs Vígasztalója; Szorongatókat rendelt az Úr Jákób ellen köröskörûl; Jeruzsálem Csúfsággá lett közöttök.
Igaz õ, az Úr, mert az õ szava ellen Rugódoztam! Halljátok meg kérlek, mind ti népek, és Lássátok meg az én Bánatomat: szûzeim és ifjaim Fogságba menének!
Kiáltottam azoknak, a kik szerettek engem, de õk megcsaltak engem; papjaim és véneim a Városban multak ki, a mikor étel Után futkostak, hogy megéledjenek.
Lásd meg Uram, hogy szorongattatom; belsõ részeim Megháborodtak; elfordult bennem az én Szívem, mert bizony Pártot ütöttem; künn fegyver Pusztít, benn minden olyan, mint a Halál!
Hallották, hogy sohajtozom és nincs Vígasztalóm; minden ellenségem hallotta veszedelmemet; örültek, hogy te ezt cselekedted. Hozd el a napot, a melyet hirdettél, hogy olyanok legyenek, mint én!
Jusson elõdbe minden Gonoszságuk, és úgy Bánj velök, a miképen én velem Bántál az én minden bûnömért; mert sok az én Sohajtozásom, és beteg a Szívem.
