Jeremiás siralmai
Jeremiás siralmai, 4. rész
Jaj! de Meghomályosodott az arany, Elváltozott a szép Színarany, Kiszórattak a szent hely kövei minden utcza szegletére.
Sionnak Drága fiait, a kik becsesebbek Valának mint a Színarany, cserépedénynek tekintették, a fazekas Munkájának.
Még a Sárkányok is oda Nyujtják emlõiket, Szoptatják fiaikat; az én népem Leánya pedig kegyetlen, mint a struczmadarak a Pusztában.
A csecsemõ nyelve az ínyéhez tapadt a Szomjúság miatt; a kisdedek kenyeret kértek, és nem volt, a ki nyujtott volna nékik.
Kik Pompás ételeket evének, Elpusztulának az Utczákon; a kik Bíborban neveltetének, a szemétdombot ölelgetik.
Bizony nagyobb az én népem Leányának bûnhödése Sodoma bûnhödésénél, a mely elsûlyedt egy pillanat alatt, noha kézzel sem ütöttek felé.
Az õ Náziréusai Tisztábbak Valának a Hónál, fehérebbek a tejnél, testök pirosabb vala, mint a Korál, termetök mint a zafir.
De most feketébb az õ ábrázatjok a Koromnál, nem ismerik meg õket az Utczákon; bõrük csontjaikhoz ragadt, Elszáradt, mint a fa.
Jobban Jártak, a kik fegyverrel ölettek meg, mint a kik éhen vesztek el; mert azok átveretve multak ki, ezek pedig a mezõ termésének Hiánya miatt.
Irgalmas Anyák kezei megfõzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem Leányának Romlásakor.
Megteljesíté az Úr az õ Búsulását, kiöntötte az õ felgerjedt Haragját, és tüzet Gyújtott a Sionban, és megemésztette annak fundamentomait.
Nem hitték a föld Királyai, sem a föld kerekségének lakosai, hogy Szorongató és ellenség vonuljon be Jeruzsálemnek kapuin.
Az õ Prófétáinak bûne, az õ papjainak vétke miatt van ez, a kik az igazaknak vérét Ontották abban.
Tántorogtak, mint vakok az Utczákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy Ruháikat sem érinthették.
Távozzatok! Tisztátalan! Kiáltották azoknak; Távozzatok, Távozzatok, ne illessetek! Bizony elfutottak, bujdostak is; a Pogányok közt ezt Mondták: Nem lakhatnak itt Sokáig!
Az Úr haragja oszlatta el õket; többé nem tekint Reájok, mivelhogy a papok Orczáját nem tisztelték, a véneken nem könyörültek.
Még mikor meg voltunk, elepedve néztek szemeink a Hiábavaló segedelem Után; esengve Várakoztunk olyan népre, a mely nem Szabadított meg.
Vadásztak lépéseinkre úgy, hogy nem Járhattunk a mi Utczáinkon; elközelgetett a mi végünk, beteltek a mi napjaink, bizony eljött a mi végünk!
Gyorsabbak Valának a mi üldözõink az égnek saskeselyûinél; a hegyeken kergettek minket, a Pusztában ólálkodtak Utánunk.
Orrunk lehellete, az Úr felkentje megfogattaték az õ vermeikben, a kirõl azt mondottuk: az õ árnyékában élünk a Pogányok között.
Örülj és Vígadozz, Edom Leánya, a ki Uz földjén lakozol, mert még te Rád is Rád kerül a Pohár, megrészegedel és meztelenkedel.
Eltörültetik a te álnokságod, oh Sion Leánya, nem fog téged Számûzni többé; Meglátogatja a te álnokságodat, Edom Leánya, fölfedi a te bûneidet.
