Mózes negyedik könyve (Az izráeliták megszámlálásáról való könyv )

És lõn, hogy panaszolkodék a nép az Úr Hallására, hogy rosszul van dolga. És Meghallá az Úr és haragra gerjede, és Felgyúlada ellenök az Úrnak tüze és megemészté a Tábornak szélét.

Kiálta azért a nép Mózeshez, és könyörge Mózes az Úrnak, és megszünék a tûz.

És nevezé azt a helyet Thaberának; mert Felgyúladt vala ellenök az Úrnak tüze.

De a gyülevész nép, a mely köztök vala, Kívánságba esék, és Izráel fiai is újra Síránkozni kezdének, és Mondának: Kicsoda ád nékünk Húst ennünk?

Visszaemlékezünk a halakra, a melyeket ettünk Égyiptomban ingyen, az Ugorkákra és dinnyékre, a Párhagymákra, Vereshagymákra és a Foghagymákra.

Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek Híjával lévén; szemünk elõtt nincs egyéb mint manna.

(A manna pedig olyan vala mint a Kóriándrum magva, a Színe pedig mint a bdelliomnak Színe.

Kiomol vala pedig a nép, és szedik vala a Mannát, és õrlik vala kézimalmokban, vagy megtörik vala Mozsárban, és megfõzik vala fazékban, és Csinálnak vala Abból Pogácsákat: az íze pedig olyan vala, mint az olajos Kalácsé.

Mikor pedig a harmat Leszáll vala a Táborra éjjel, a manna is Mindjárt Leszáll vala arra.)

És Meghallá Mózes, hogy Sír a nép, az õ nemzetsége szerint, kiki az õ Sátorának Nyílása elõtt; és igen felgerjede az Úr haragja, és nem tetszék az Mózesnek.

És monda Mózes az Úrnak: Miért Nyomorítád meg a te Szolgádat? és miért nem Találék kegyelmet a te szemeid elõtt, hogy ez egész népnek terhét én Reám vetéd?

Hol vegyek én Húst, hogy adjam azt mind az egész népnek? mert Reám Sírnak, Mondván: Adj nékünk Húst, hadd együnk!

Nem viselhetem én magam mind ez egész népet; mert erõm felett van.

Ha így cselekszel velem, kérlek ölj meg engemet, ölj meg ha kedves vagyok elõtted, hogy ne Lássam az én Nyomorúságomat.

Monda azért az Úr Mózesnek: Gyûjts egybe nékem hetven Férfiút Izráel vénei közûl, a kikrõl tudod, hogy vénei a népnek és annak Elõljárói, és vidd õket a gyülekezet Sátorához, és álljanak ott veled.

Akkor Alá Szállok, és Szólok ott veled, és elszakasztok Abból a lélekbõl, a mely te benned van, és teszem õ beléjök, hogy viseljék te veled a népnek terhét, és ne viseljed te magad.

A népnek pedig mondd meg: Készítsétek el magatokat holnapra, és Húst esztek; mert Sírtatok az Úr Hallására, Mondván: Kicsoda ád nékünk Húst ennünk? mert jobban vala nékünk dolgunk Égyiptomban. Azért az Úr ád néktek Húst, és enni fogtok.

Nem csak egy napon esztek, sem két napon, sem öt napon, sem Tíz napon, sem Húsz napon;

Hanem egy egész Hónapig, Míglen kijön az orrotokon, és útálatossá lesz elõttetek; mivelhogy megvetettétek az Urat, a ki közöttetek van; és Sírtatok õ elõtte Mondván: Miért jöttünk ide ki Égyiptomból?

És monda Mózes: Hatszáz ezer gyalogos e nép, a mely között én vagyok, és te azt mondod: Húst adok nékik, és esznek egy egész Hónapig?!

Nemde juhok és ökrök Vágattatnak-é nékik, hogy elég legyen nékik? vagy a tengernek minden hala összegyûjtetik-é nékik, hogy elég legyen nékik?

Akkor monda az Úr Mózesnek: Avagy megrövidûlt-é az Úrnak keze? Majd Meglátod: beteljesedik-é néked az én beszédem vagy nem?

Kiméne azért Mózes, és Elmondá a népnek az Úr beszédét, és összegyûjte hetven Férfiút a nép vénei közûl, és állatá õket a Sátor körûl.

Akkor Leszálla az Úr felhõben, és Szóla néki, és elszakaszta Abból a lélekbõl, a mely vala õ benne, és Adá a hetven vén Férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék õ rajtok a lélek, menten Prófétálának, de nem többé.

Két Férfiú azonban elmaradt vala a Táborban; egyiknek neve Eldád, a Másiknak neve Médád, és ezeken is megnyugodott vala a lélek; mert azok is az Összeírottak közûl Valók, de nem mentek vala a Sátorhoz, és mégis Prófétálának a Táborban.

Elfutamodék azért egy Ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád Prófétálnak a Táborban.

Akkor felel Józsué, a Nún fia, Mózes Szolgája, az õ Választottai közûl Való, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg õket!

És felele néki Mózes: Avagy érettem Buzgólkodol-é? Vajha az Úrnak minden népe Próféta volna, hogy Adná az Úr az õ lelkét õ beléjök.

Ezután visszatére Mózes a Táborba, õ és az Izráel vénei.

És szél jöve ki az Úrtól, és hoza fürjeket a tengertõl, és Bocsátá a Táborra egynapi Járásnyira egy felõl, és egynapi Járásnyira Más felõl a Tábor körûl, és mintegy két sing Magasságnyira a földnek Színén.

Akkor felkele a nép és azon az egész napon, és egész éjjel, és az egész következõ napon gyûjtének magoknak fürjeket, a ki keveset gyûjtött is, gyûjtött Tíz Hómert, és kiteregeték azokat magoknak a Tábor körûl.

A Hús még fogok között vala, és meg sem emésztették vala, a mikor az Úrnak haragja felgerjede a népre, és megveré az Úr a népet igen nagy Csapással.

És elnevezék azt a helyet Kibrot-Thaavának: mert ott temeték el a Mohó népet.

Kibrot-Thaavától elméne a nép Haseróthba; és ott Valának Haseróthban.