A Márk írása szerint való szent evangyéliom

És menének a tenger Túlsó Partjára, a Gadarenusok földére.

És a mint a Hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a Sírboltokból, a kiben Tisztátalan lélek volt,

A kinek Lakása a Sírboltokban vala; és Már Lánczokkal sem Bírta õt senki sem lekötni.

Mert sokszor megkötözték õt Békókkal és Lánczokkal, de õ a Lánczokat szétszaggatta, és a Békókat összetörte, és senki sem tudta õt megfékezni.

És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a Sírboltokban volt, Kiáltozva és Magát kövekkel vagdosva.

Mikor pedig Jézust Távolról Meglátta, oda futamodék, és elébe Borúla,

És fennhangon Kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a Magasságos Istennek Fia? Az Istenre Kényszerítelek, ne Kínozz engem.

(Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, Tisztátalan lélek, ez emberbõl.)

És kérdezé tõle: Mi a neved? És felele, Mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.

És igen kéré õt, hogy ne küldje el õket Arról a vidékrõl.

Vala pedig ott a hegynél egy nagy Disznónyáj, a mely legel vala.

És az ördögök kérik vala õt Mindnyájan, Mondván: Küldj minket a Disznókba, hogy azokba menjünk be.

És Jézus azonnal megengedé nékik. A Tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a Disznókba; és a Nyáj a meredekrõl a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és Belefúlának a tengerbe.

A kik pedig õrzik vala a Disznókat, Elfutának, és Hírt vivének a Városba és a falvakba. És kimenének, hogy Lássák, mi az, a mi történt.

És menének Jézushoz, és Láták, hogy az ördöngõs ott ül, fel van öltözködve, és eszénél van, az, a kiben a Légió volt; és megfélemlének.

A kik pedig Látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngõssel, és a Disznókkal.

És kezdék kérni õt, hogy Távozzék el az õ Határukból.

Mikor pedig a Hajóba Beszállott vala, a volt ördöngõs kéré õt, hogy vele lehessen.

De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.

El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és Mindnyájan Elcsodálkozának.

És mikor ismét általment Jézus a Hajón a Túlsó partra, nagy Sokaság gyûle õ Hozzá; és vala a tenger mellett.

És ímé, eljöve a Zsinagóga fõk egyike, névszerint Jairus, és Meglátván õt, Lábaihoz esék,

És igen kéré õt, Mondván: Az én Leánykám Halálán van; jer, vesd Reá kezedet, hogy Meggyógyuljon és éljen.

El is méne vele, és követé õt nagy Sokaság, és Összeszorítják vala õt.

És egy asszony, a ki tizenkét év óta Vérfolyásos vala,

És sok Orvostól sokat szenvedett, és minden Vagyonát Magára költötte, és semmit sem javult, sõt Inkább még rosszabbul lett,

Mikor Jézus felõl hallott vala, a Sokaságban Hátulról kerülve, illeté annak Ruháját.

Mert ezt mondja vala: Ha csak Ruháit illethetem is, Meggyógyulok.

És vérének Forrása azonnal Kiszárada és megérzé testében, hogy Kigyógyult Bajából.

Jézus pedig azonnal észrevevén Magán, hogy isteni erõ áradott vala ki belõle, megfordult a Sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én Ruháimat?

És Mondának néki az õ Tanítványai: Látod, hogy a Sokaság Szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?

És körûlnéze, hogy Lássa azt, a ki ezt cselekedte.

Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe Borúla, és elmonda néki mindent Igazán.

Õ pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és Gyógyúlj meg a te Bajodból.

Mikor még beszél vala, odajövének a Zsinagóga fejétõl, Mondván: Leányod meghalt; mit Fárasztod Tovább a Mestert?

Jézus pedig, a mint Hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a Zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.

És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.

És méne a Zsinagóga fejének Házához, és Látá a zûrzavart, a sok Síránkozót és Jajgatót.

És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és Sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.

És nevetik vala õt. Õ pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek Atyját és Anyját és a vele levõket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.

És Megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, Kúmi; a mi Megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.

És a Leányka azonnal fölkele és Jár vala. Mert tizenkét esztendõs vala. És nagy Csodálkozással Csodálkozának.

Õ pedig erõsen Megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És Mondá, hogy adjanak annak enni.