A Lukács írása szerint való szent evangyéliom

És lõn mikor a fõfarizeusok közûl egynek Házához ment szombatnapon kenyeret enni, azok leselkednek vala õ Utána.

És ímé egy Vízkóros ember vala õ elõtte.

Azok pedig Hallgatának. És õ Megfogván azt, Meggyógyítá és Elbocsátá.

És felelvén nékik, monda: Ki az közûletek, a kinek szamara vagy ökre Kútba esik, és nem vonja ki azt azonnal szombatnapon?

És nem felelhetnek vala õ ellene semmit ezekre.

És egy Példázatot monda a hivatalosoknak, mikor észre vevé, Mimódon Válogatják a fõ helyeket; Mondván nékik:

Mikor valaki lakodalomba Hív, ne ülj a fõ helyre; mert Netalán Náladnál nagyobb tiszteletben álló embert is hivott meg az,

És eljövén az, a ki mind téged, mind azt Meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd ennek a helyet! És akkor szégyennel az Utolsó helyre fogsz ülni.

Hanem mikor Meghívnak, menj el és ülj le az Utolsó helyre; hogy mikor eljõ az, a ki téged Meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsõséged lesz azok elõtt, a kik veled együtt ülnek.

Mert mindenki, a ki Magát felmagasztalja, Megaláztatik; és a ki Magát Megalázza, felmagasztaltatik.

Monda pedig annak is, a ki õt Meghívta: Mikor ebédet vagy Vacsorát Készítesz, ne Hívd Barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont õk is Meghívjanak téged, és visszafizessék néked.

Hanem mikor Lakomát Készítesz, Hívd a szegényeket, Csonkabonkákat, Sántákat, vakokat:

És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak Feltámadásakor.

Hallván pedig ezeket egy azok közûl, a kik õ vele együtt ülnek vala, monda néki: Boldog az, a ki eszik kenyeret az Isten Országában.

Õ pedig monda annak: Egy ember Készíte nagy Vacsorát, és sokakat Meghíva;

És elküldé Szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert Immár minden kész!

És Mindnyájan egyenlõképen kezdék magokat mentegeni. Az elsõ monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt Meglássam; kérlek téged, ments ki engem!

És Másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat Megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem!

A Másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek.

Mikor azért az a szolga haza ment, Megmondá ezeket az õ Urának. Akkor Megharagudván a gazda, monda az õ Szolgájának: Eredj hamar a Város Utczáira és szorosaira, és a szegényeket, Csonkabonkákat, Sántákat és vakokat hozd be ide.

És monda a szolga: Uram, meglett a mint Parancsolád, és mégis van hely.

Akkor monda az úr a Szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és Kényszeríts bejõni mindenkit, hogy megteljék az én Házam.

Mert mondom néktek, hogy senki azok közûl a hivatalos férfiak közûl meg nem Kóstolja az én Vacsorámat.

Megy vala pedig õ vele nagy Sokaság; és Megfordúlván, monda azoknak:

Ha valaki én Hozzám jõ, és meg nem gyûlöli az õ Atyját és Anyját, feleségét, és gyermekeit, fitestvéreit és nõtestvéreit, sõt még a maga lelkét is, nem lehet az én Tanítványom.

És valaki nem hordozza az õ keresztjét, és én Utánam jõ, nem lehet az én Tanítványom.

Mert ha közûletek valaki tornyot akar Építeni, nemde elõször leülvén Felszámítja a költséget, ha van-é a mivel elvégezze?

Nehogy Mindekutána fundamentomot vetett, és elvégezni nem Bírja, Csúfolni kezdje õt mindenki, a ki Látja,

Ezt Mondván: Ez az ember elkezdette az Építést, és nem Bírta véghez vinni!

Vagy valamely Király, mikor Háborúba megy, hogy egy Másik Királylyal megütközzék, nemde leülvén elõször Tanácskozik, hogy Tízezerrel Szembeszállhat-é azzal, a ki õ ellene Húszezerrel jött?

Mert különben még mikor amaz Távol van, követséget küldvén, megkérdezi a békefeltételeket.

Ezenképen azért valaki közûletek Búcsút nem vesz minden Javaitól, nem lehet az én Tanítványom.

Jó a Só: de ha a Só Megízetlenül, mivel Sózzák meg?

Sem a földre, sem a Trágyára nem alkalmas: kivetik azt. A kinek van füle a Hallásra, hallja.