Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt második levele
Pál II. Lev. a Korinthusbeliekhez, 3. rész
Elkezdjük-é ismét Ajánlgatni magunkat? Vagy Talán szükségünk van, mint némelyeknek, Ajánló levelekre Hozzátok, avagy tõletek?
A mi levelünk ti vagytok, Beírva a mi Szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember;
A kik felõl Nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi Szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem Tentával, hanem az élõ Isten Lelkével írva; nem Kõtáblákra, hanem a Szívnek Hústábláira.
Ilyen bizodalmunk pedig Isten Iránt a Krisztus által van.
Nem mintha Magunktól Volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint Magunkból; ellenkezõleg a mi alkalmatos voltunk az Istentõl van:
A ki Alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség Szolgái legyünk, nem betûé, hanem léleké; mert a betû megöl, a lélek pedig Megelevenít.
Ha pedig a Halálnak betûkkel kövekbe vésett Szolgálata dicsõséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes Orczájára Arczának Elmúló dicsõsége miatt:
Hogyne volna még Inkább dicsõséges a léleknek Szolgálata?
Mert ha a Kárhoztatás Szolgálata dicsõséges, mennyivel Inkább dicsõséges az Igazság Szolgálata?
Sõt a Dicsõített nem is dicsõséges ebben a részben az õt Meghaladó dicsõség miatt.
Mert ha a dicsõséges az Elmulandó, sokkal Inkább dicsõséges a mi megmarad.
Azért ilyen reménységben nagy Nyiltsággal Szólunk;
És nem, miként Mózes, a ki leplet Borított az Orczájára, hogy ne Lássák Izráel fiai az Elmulandónak végét.
De megtompultak az õ elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség Olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tûnik el;
Sõt mind Máig, a mikor csak Olvassák Mózest, lepel borul az õ Szívökre.
Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.
Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a Szabadság.
Mi pedig az Úrnak dicsõségét Mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra Elváltozunk, dicsõségrõl dicsõségre, úgy mint az Úrnak Lelkétõl.
