Birák könyve
Birák könyve, 5. rész
Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, Mondván:
Hogy a vezérek vezettek Izráelben, Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat!
Halljátok meg Királyok, figyeljetek fejedelmek! Én, én az Úrnak éneket mondok, Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének.
Uram, mikor Szeirbõl kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejérõl: Megrendült a föld, csepegett az ég, A föllegek is Víztõl áradának.
A hegyek megrendültek az Úrnak Orczája elõtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének Színe elõtt.
Sámgárnak, az Anath Fiának napjaiban, Jáhel idejében pihentek az utak, És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek.
Megszüntek a Kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen, Mígnem én Debora felkelék, Felkelék Izráel anyjaként.
Új isteneket ha Választott a nép, Mindjárt Kigyúlt a harcz a kapuk elõtt; De paizs, és Dárda avagy Láttatott-é A negyvenezereknél az Izráel között?
Szívem azoké, a kik parancsolnak Izráelben, Kik a nép közûl önként Ajánlkoztak: áldjátok az Urat!
Kik ültök fehér szamarakon, Kik ültök a szõnyegeken És a kik gyalog Jártok: mind énekeljetek!
Az íjászok Szavával a Vízmerítõk között, Ott beszéljék az Úrnak Igazságát, Az õ faluihoz Való Igazságit Izráelben. Akkor újra a kapukhoz vonul az Úr népe!
Kelj fel, kelj fel Debora! Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket! Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia!
Akkor lejött a hõsök maradéka; Az Úrnak népe lejött Hozzám a hatalmasok ellen.
Efraimból, kiknek gyökere Amálekben, Utánad Benjámin, a te néped közé; Mákirból jöttek le vezérek, És Zebulonból, kik a vezéri Pálczát Tartják.
És Issakhár fejedelmei Deborával, És mint Issakhár, úgy Bárák A völgybe rohan követõivel. Csak a Rúben Patakjainál Vannak nagy Elhatározások.
Miért Maradtál ülve a Hodályban? Hogy hallgasd Nyájad bégetéseit?! Rúben Patakjainál nagyok voltak az Elhatározások!
Gileád a Jordánon Túl pihen. Hát Dán miért idõzik Hajóinál? Áser a tenger Partján ül és nyugszik öbleinél.
De Zebulon, az Halálra Elszánt lelkû nép, És Nafthali, a mezõség magaslatain!
Királyok jöttek, harczoltanak; Akkor harczoltak a Kanaán Királyai Taanaknál, Megiddó vizénél; De egy darab ezüstöt sem vettenek.
Az égbõl harczoltak, A csillagok az õ helyökbõl Vívtak Siserával!
A Kison patakja seprette el õket! Az õs patak, a Kison patakja! Végy erõt én lelkem!
Akkor csattogtak a lovak körmei A Futás miatt, lovagjaik Futásai miatt.
Átkozzátok Mérozt-mond az Úr követje, -Árkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak Segítségére, Az Úrnak segélyére vitézei közé.
De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel, A Keneus Héber felesége, A Sátorban Lakó nõk felett legyen áldott!
Az vizet kért, õ tejet adott, Fejedelmi csészében Nyújtott Tejszínét.
Balját a szegre, Jobbját pedig a Munkások põrölyére Nyújtotta, És ütötte Siserát, Szétzúzta fejét, És összetörte, általfúrta Halántékát,
Lábainál leroskadt, elesett, feküdt, Lábai között leroskadt, elesett; A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve.
Kinézett az ablakon, és jajgatott Siserának anyja a rostélyzat mögûl: "Miért késik megjõni szekere? Hol késlekednek Kocsijának gördülései?"
Fejedelemasszonyinak legokosabbjai Válaszolnak néki; Õ egyre csak azok szavait ismételgeti:
"Vajjon nem Zsákmányra Találtak-é s mostan osztozkodnak? Egy-két Leányt minden Férfiúnak; A festett kelmék Zsákmányát Siserának; Tarka szövetek Zsákmányát, Tarkán Hímzett öltözeteket, Egy Színes kendõt, két tarka Ruhát nyakamra, mint Zsákmányt."
Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram! De a kik téged szeretnek, tündököljenek mint a kelõ nap az õ erejében! És Megnyugovák a föld negyven esztendeig.
