Sámuel elsõ könyve
Sámuel I. könyve, 22. rész
Elméne azért onnan Dávid, és elfutott Adullám Barlangjába. És mikor Meghallották testvérei és Atyjának egész Háza népe, oda menének Hozzá.
És Hozzá gyûlének mindazok, a kik Nyomorúságban Valának, és mindazok, a kiknek hitelezõik voltak, és minden elkeseredett ember, õ pedig vezérük lett azoknak; és mintegy Négyszázan Valának õ vele.
És elméne onnan Dávid Miczpába, Moáb földére, és monda Moáb Királyának: Hadd jõjjön ide Hozzátok az én Atyám és Anyám, Míg megtudom, hogy mit fog cselekedni velem az Isten.
És vivé õket Moáb Királya elé, és ott Maradának vele mindaddig, Míg Dávid a Várban volt.
Gád Próféta pedig monda Dávidnak: Ne maradj a Várban, hanem eredj és menj el Júda földére. Elméne azért Dávid, és Héreth erdejébe ment.
És meghallotta Saul, hogy elõtûnt Dávid és azok az emberek, a kik vele Valának; (Saul pedig Gibeában Tartózkodék a hegyen a fa alatt és Dárdája kezében vala és Szolgái Mindnyájan mellette állának).
Monda azért Saul az õ Szolgáinak, a kik mellette állottak: Halljátok meg Benjáminnak fiai! Isainak fia adni fog-é néktek Mindnyájatoknak Szántóföldeket és szõlõhegyeket, és Mindnyájatokat ezredesekké és Századosokká fog-é tenni,
Hogy Mindnyájan összeesküdtetek ellenem? És senki sincs, a ki Tudósítana engem, hogy fiam szövetséget kötött Isai Fiával? És senki sincs közöttetek, a ki Szánakoznék felettem, és Megmondaná nékem, hogy fiam Fellázította Szolgámat ellenem, hogy leselkedjék Utánam, mint a hogy e mai napon megtetszik?
Akkor felele az Edomita Doég, a ki Saul Szolgái közt állott: Én Láttam, hogy az Isai fia Nóbba ment vala az Akhitób Fiához, Akhimélek paphoz.
A ki õ érette megkérdé az Urat, és eleséget adott néki, sõt a Filiszteus Góliáth Kardját is néki Adá.
Akkor elkülde a Király, hogy Elhívják Akhimélek papot, az Akhitób Fiát és Atyjának egész Házanépét, a papokat, a kik Nóbban Valának; és eljövének Mindnyájan a Királyhoz.
És monda Saul: Halld meg most te, Akhitóbnak fia! Õ pedig monda: Ímhol vagyok uram.
És monda néki Saul: Miért ütöttetek Pártot ellenem, te és Isainak fia, hogy kenyeret és kardot Adtál néki, és õ érette megkérdezéd az Istent, hogy Fellázadjon ellenem, hogy leselkedjék, mint a hogy most történik?
És felele Akhimélek a Királynak, és monda: Minden Szolgáid között kicsoda hûségesebb Dávidnál, a ki a Királynak veje, és a ki akaratod szerint Jár, és tisztelt ember a te Házadban?
Vajjon csak ma kezdém-e az Istent õ érette megkérdezni? Távol legyen tõlem! Ne Tulajdonítson olyat a Király Szolgájának, sem Atyám egész Házanépének, mert errõl a Dologról semmit sem tud a te Szolgád, sem kicsinyt, sem nagyot.
A Király pedig monda: Meg kell halnod Akhimélek, néked és a te Atyád egész Házanépének!
És monda a Király a Poroszlóknak, a kik mellette állának: Vegyétek körûl és öljétek le az Úrnak papjait, mert az õ kezök is Dávid mellett vala, mert Tudták, hogy õ menekül, és még sem Mondták meg nékem. A Király Szolgái azonban nem Akarták kezeiket felemelni, hogy az Úrnak papjaira rohanjanak.
Akkor monda a Király Doégnak: Fordulj nékik te, és rohanj a papokra. És ellenük fordula az Edomita Doég, és õ rohana a papokra. És azon a napon nyolczvanöt embert ölt meg, a kik gyolcs Efódot viselének.
És Nóbot is, a papok Városát fegyvernek élével Vágatá le, mind a férfit, mind az asszonyt, mind a gyermeket, mind a csecsemõt; az ökröt és szamarat és Bárányt, fegyvernek élével.
Akhitób Fiának, Akhiméleknek egy fia azonban, a kit Abjáthárnak Hívtak, elmenekült, és Dávid Után futott.
És Megmondá Abjáthár Dávidnak, hogy megölette Saul az Úrnak papjait.
Dávid pedig monda Abjáthárnak: Tudtam én azt Már aznap, mert ott volt az Edomita Doég, hogy bizonyosan megmondja Saulnak. Én adtam okot Atyád egész Házanépének Halálára.
Maradj Nálam, ne félj; mert a ki az én életemet Halálra keresi, az keresi a te életedet is, azért te Bátorságosan lehetsz mellettem.
