Sámuel elsõ könyve

És menének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, Mondván: Nemde nem a Hakila Halmán lappang-é Dávid, a puszta átellenében?

Felkele azért Saul, és lement Zif Pusztájába, és vele volt Izráel közûl Háromezer Válogatott ember, hogy megkeresse Dávidot Zif Pusztájában.

És Tábort Jára Saul a Hakila Halmán, mely a puszta átellenében van, az úton; Dávid pedig a Pusztában Tartózkodék. És mikor észrevette, hogy Saul Utána ment a Pusztába:

Kémeket küldött ki Dávid, és megtudta biztosan, hogy Saul eljött.

És felkele Dávid, és elment arra a helyre, a hol Saul Táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, a hol feküvék Saul és Abner, a Nér fia, seregének fõvezére. Saul pedig a Kerített Táborban feküvék, és a nép körülötte Táborozott.

Akkor Szóla Dávid, és monda a Hitteus nemzetségébõl Való Akhiméleknek és Abisainak, a Seruja Fiának, a ki Joábnak testvére vala, Mondván: Ki jön le velem Saulhoz a Táborba? És Mondá Abisai: Lemegyek én veled.

És elméne éjjel Dávid, és Abisai a nép közé. És ímé, Saul lefeküvén, alszik vala a Kerített Táborban, és Dárdája a földbe volt Szúrva fejénél; Abner pedig és a nép körülötte feküvének.

Akkor monda Abisai Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten a te ellenségedet; most azért, hadd szegezzem a földhöz õt a Dárdával egy ütéssel, és Másodszor nem ütöm át.

Dávid azonban monda Abisainak: Ne veszesd el õt! Mert vajjon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?!

És monda Dávid: Él az Úr, hogy az Úr megveri õt! Vagy eljön az õ napja és meghal, vagy pedig harczba megy és ott vész el!

Távoztassa el azért az Úr tõlem azt, hogy kezemet az Úrnak felkentje ellen emeljem, hanem csak vedd a Dárdát, mely feje mellett van, és a vizes Korsót, és menjünk el.

Akkor elvevé Dávid a Dárdát és a vizes Korsót Saul feje mellõl, és elmenének. És senki sem volt, a ki Látta volna, sem a ki észrevette volna, sem a ki felserkent volna, hanem Mindnyájan Aluvának, mert az Úr mély álmot Bocsátott Reájok.

És mikor Dávid általment a Túlsó oldalra, Megállott a hegy tetején messzire, úgy, hogy nagy Távolság volt közöttük.

És Kiálta Dávid a népnek és Abnernek, a Nér Fiának, Mondván: Nem felelsz-é Abner? És felele Abner, és monda: Kicsoda vagy te, hogy így Kiáltasz a Királynak?

Dávid pedig monda Abnernek: Avagy nem férfi vagy-é te, és kicsoda olyan, mint te Izráelben? És miért nem Vigyáztál a te uradra, a Királyra? Mert a nép közûl oda ment egy ember, hogy elveszesse a te uradat, a Királyt.

Nem Jó dolog ez, a mit cselekedtél! Él az Úr, hogy Halál fiai vagytok ti, a miért nem Vigyáztatok a ti uratokra, az Úrnak felkentjére! Most azért nézd meg, hol van a Király Dárdája és a vizes Korsó, a mely fejénél volt?

És megismeré Saul a Dávid Hangját, és monda: A te hangod-é ez fiam, Dávid? Dávid pedig monda: Az én hangom, uram Király!

És monda: Miért üldözi Szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és micsoda Gonoszság van én bennem?

Azért ne omoljék az én vérem a földre Távol az Úr Színétõl; mert Izráelnek Királya kijött, hogy egy Bolhát keressen, úgy, mint egy fogoly madarat üldöznek a hegyeken.

Saul pedig monda: Vétkeztem! térj vissza fiam, Dávid, mert többé nem cselekszem veled Gonoszúl, mivel az én életem kedves volt elõtted a mai napon. Ímé, esztelenûl cselekedtem, és igen nagyot vétettem.

És felele Dávid, és monda: Ímhol a Király Dárdája, jõjjön ide a Szolgák közûl egy, és vigye el azt.

Az Úr pedig fizessen meg mindenkinek az õ Igazsága és hûsége szerint, mert az Úr kezembe adott téged ma, de én nem akartam felemelni kezemet az Úrnak felkentje ellen.

És a mennyire Drága volt a mai napon a te lelked én elõttem, legyen annyira Drága az én lelkem az Úr elõtt, és Szabadítson meg engem minden Nyomorúságból!

Akkor monda Saul Dávidnak: Áldott légy te, fiam Dávid, hatalmasan is fogsz cselekedni, és gyõzni fogsz! És elment Dávid a maga útján, Saul pedig visszatért az õ helyére.